Változások az MVM Paks keretében

Augusztus 31-én lezárult az átigazolási időszak, mely az MVM Paks keretében még az utolsó pillanatban is jelentős változásokat eredményezett. Ahogy lapunk korábban megírta, a Siófok tárgyalásokat kezdeményezett a zöld-fehéreknél játszó Szabó Jánossal, aki 2009-ben az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerzett. A paksi futballklub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Szabó szeptembertől a Balaton-partiaknál folytatja, igaz csak kölcsönjátékosként a már ott szereplő ifj. Haraszti Zsolttal egyetemben. Szabó távozásával mégsem változik a csapat keretlétszáma, mivel egy érkező is van, mégpedig Szatmári Lóránd személyében. A 23 éves játékos tegnap írta alá szerződését a tolnaiakkal, ő Olaszországból, a Seria B-ben érdekelt Reggina FC-től érkezett egy évre kölcsönjátékosként. Amennyiben az irányító beváltja a hozzáfűzött reményeket, az MVM Paksnak elővásárlási joga van a futballistára, közölte a klub.