Hagyományőrzés és táncszínház is volt a Tűzvirág-esten

Hosszan ünnepelte a közönség a Tűzvirág táncosait pénteken és szombaton este, amikor bemutatták repertoárjuk legújabb remekeit. Az első blokk, amelyben a felnőtt együttes mellett az utánpótláscsapat, a kicsik és az aprók is szerephez jutottak, ezúttal is a magyar néptánchagyományokra épült. A télutó és tavasz jeles napjaihoz, eseményeihez kapcsolódó népszokásokra fűzték fel a változatos, dinamikus összeállítást. Megjelenítették a farsangot, a gergelyjárást, felelevenítették a húsvéthoz, pünkösdhöz kapcsolódó magyar szokásokat. A blokkot látványos Szentiván-éji tűzugrással zárták. Egyes epizódoknál mintegy száz pár cipő kopogott a színpadon, száz mosolygós szempár nézett szembe a közönséggel.

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

A szünet után egy teljesen más világot láthatott a közönség. Az együttes tagjai Ujvári Dáviddal a főszerepben táncszínházi produkcióval varázsolták és egyben gondolkodtatták el a publikumot. Az összeállítás főszereplője „kóborlásai” során számos csábítással találkozik: hol prostituáltak között találja magát, hol drogproblémával kell szembe néznie, máskor a pénz, a gazdagság csábítja. A modern kori történet zenei alapját a Quimby és Szabó Balázs szerzeményei adták, mozgásvilágát illetően pedig sok-sok műfajjal ötvözve a magyar néptánc fundamentumára épült. Mádi Magdolna korábban arról beszélt, hogy ez egy life story, egy olyan történet, amiben humor is, mély mondanivaló is van. A művészeti igazgató hozzáfűzte, bízik benne, hogy sokak megértik a darab üzenetét, de az sem baj, ha valakinek első ez nem sikerült, hiszen – ahogy Verebes István szokta mondani – ha a nézőtéren négy-öt ember érti, amit a rendező akar, minden rendben van, a többiek pedig szórakozzanak jól.

A Csengey Dénes Kulturális Központ tavaszi fesztiválja keretében tartott gála koreográfiáinak születésénél Mádi Magdolna, a Tűzvirág Táncegyüttes igazgatója és koreográfusa mellett Ónodi Béla, Vári Bertalan, Kadír Sonuk és Ujvári Dávid bábáskodott. A szólisták: Hirczi Margit, Fenes Klaudia, Szabó Alexandra, Kosaras Adél, Koleszár Kitti, Nagy Vivien, Hauzmann Réka, Pretz Rebeka, Borsodik Eszter, valamint Bozár László, Leimszieder Ákos, Turánszki Kristóf, Magyarfalvi László Molnár Péter és a karvezető Ujvári Dávid voltak.