A jó közérzet a hosszú élet titka

Kilencvenedik születésnapja alkalmából Hanol Ferencné Wolf Magdolnát, vagy ahogyan sokan ismerik az Akác utcában, Lencsi nénit köszöntötte Süli János Paks polgármestere és S. Szabó Gabriella kommunikációs referens. Lencsi néni Pakson született, gyermekkorát a Keskeny utcai és a Kereszt utcai nagyszülői és szülői házban töltötte, majd a szülőkkel 1937-ben költöztek abba az Akác utcai házba, ahol később férjével, Hanol Ferenccel is élt. Lencsi néni fiatal lányként a konzervgyárban kezdett el dolgozni, majd miután megszületett két fia, a Dunamenti Mg. Tsz-be került, 1973-tól pedig a Ruhaipari Szövetkezet dolgozója lett, innen vonult nyugállományba 55 évesen. Nyugdíjas éveiben nagyon sokat vigyázott öt unokájára, akiknek nagy kedvence volt a pöttyös kenyér, azaz a pirosarannyal pöttyözött zsíros vagy vajas kenyér. 1994-ben lett özvegy, azóta egyedül élt, aztán magas korára és egészségi állapotára tekintettel 2015-ben maga kérte felvételét az utcában működő Akáckert Időskorúak Gondozóházába. Elmondta, hogy ott jól érzi magát, nagyon sokat beszélget lakótársaival és sokat pihen. Egyik unokája, dr. Hanol János elmondta, hogy a családtól így sincsen távol, hiszen mindannyian az utcában vagy a környéken laknak, rendszeresen látogatják, ünnepekkor, családi események alkalmával pedig elviszik magukhoz a mamát, akinek két dédunokája is van. Az ünnepelt azt mondta, hogy szerinte a jó közérzet a hosszú élet titka.