Gyermekotthonban élőket ajándékoztak meg a Paks II. projekt munkatársai

A Paks II. projekt csapata idén karácsonykor is csatlakozott a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kezdeményezett karácsonyi adományakcióhoz. A két új blokk létesítéséért felelős társaság munkatársai Tolna megyei gyermekotthonokban élő fiatalokat ajándékoztak meg. Ebben az évben 159 csomagot készítettek a Paks II. Zrt. és a PIP Nonprofit Kft. dolgozói.

Fotó: Paks II. Zrt.

– Plüssmackó vagy egy finom illatú parfüm, kisautó, játék szerszámkészlet, ezek mind-mind olyan dolgok, amelyeket a legtöbb ember bármikor megvásárolhat gyermekének. A gyermekotthonokban élők azonban legtöbbször csak álmodoznak minderről. Azért, hogy az álmok valóra váljanak, advent idején szerencsére sokan gyűjtésbe kezdenek vagy csatlakoznak egy-egy jótékonysági akcióhoz – fogalmazott Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója. – Mi, a társaságnál fontosnak tartjuk a társadalmi szerepvállalást is, így minden évben igyekszünk támogatni a rászorulókat. Gyűjtöttünk már a Tolna Megyei Balassa János Kórház gyermekosztályának és a Paks Kistérségi Szociális Központ Családsegítő Szolgálatának, valamint a Tamási Caritas Egyesületnek is – mondta Mittler István. A vállalat – közösen a Paks II. projekten dolgozó egyéb szervezetekkel – a múlt évhez hasonlóan idén is csatlakozott a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kezdeményezett országos adománygyűjtéshez, így gyermekotthonokban élő fiatalok karácsonyi kívánságait teljesíthették. Mint Mittler István mondta, a kommunikációs igazgatóság munkatársai koordinálták a jótékonysági akciót a társaságon belül. A jótékonysági programra idén 159 csomagot állítottak össze a Paks II. Zrt.-nél és a PIP Nonprofit Kft.-nél dolgozók a gyermekek egyéni kívánságai alapján. – Örömmel mondhatom, hogy az adakozókedv évről évre növekszik. Jóval több kollégánk szeretett volna csomagot készíteni, mint amennyire szükség van. Mindez annak ellenére alakult így, hogy tavaly 120, idén 159 gyermek számára segíthettük névre szóló ajándékkal szebbé tenni a karácsonyt – fogalmazott. A Paks II. Zrt. – ahogyan azt a kommunikációs igazgató kiemelte – nagy hangsúlyt fektet a karitatív tevékenységekre. A társaság évek óta szervez véradást a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetével közösen, és ebben a jelenlegi járványhelyzet ellenére sem történt változás. Az így megvalósult véradó akcióra legutóbb szeptemberben került sor. A karácsonyi adományozásnak is hagyománya van már, és ezt a jövőben is folytatni tervezi a társaság – tette hozzá Mittler István.

(X)