Jó napot, mi újság? – Laczi Erzsébet

Rendíthetetlen jókedve, pozitív kisugárzása miatt az ember egyszerűen jól érzi magát, ha Laczi Erzsébet közelében van. Optimizmusa, kedvessége határtalan még most járványhelyzet idején is, amikor a vendéglátás, amire feltette az életét, a leginkább sújtott szektorok egyike.

Laczi Erzsébet. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Nem panaszkodik, azt mondja, nincs oka rá, Pakson a vendéglátás nem sínylette meg annyira a korlátozásokat, mondja Laczi Erzsébet. A Dolce Vita Pizzéria forgalmának zömét ezt megelőzően is a kiszállítások adták. Erzsike szerint megváltoztak a szokások, nincs az embereknek igényük arra, hogy beüljenek egy vendéglátó egységbe, inkább hazarendelik az ételt. A válság egy nagy álmuk beteljesülését azonban elodázta, csupán egy napra tudták megnyitni az Öreg Kilincset, ami afféle kultúrpub, ahol leülhet bárki és kellemes környezetben elfogyaszthat gyorsan készült ételeket. – Nagy örömmel láttuk, hogy jöttek az emberek, pedig előző nap még bizonytalan volt, hogy tudunk-e nyitni, ugyanis az éttermi szoftver leállt, az újonnan szerelt vízvezeték eltört, a kávéfőző leégett – meséli. Mosolyogva. Pedig másnap a járvány miatt be kellett zárni.

A helyén korábban működő Ezerjó borozót még édesapja építette. Szőlészettel, borászkodással foglalkozott, és úgy gondolta, egy saját borozó biztos piacot jelent. Kisebb lánya 1994-ben állt elő azzal, hogy átvenné az egységet. A döntést, hogy vállalkozó, azaz a maga ura lesz, kukoricakapálás közben hozta meg. – Világéletünkben vendéglátósnak készültünk a nővéremmel, nem volt B opció, imádtuk a vendégeket, főztünk, kóstoltunk, terítettünk, nagyon élveztük – idézi fel. Hódmezővársárhelyen járt középiskolába, és az első fecskék között Svájcba ment tanulni. A Robinson Club Hotelben, ahol gyakorlatát töltötte, marasztalták, de az önállóság iránti vágya erősebb volt a remek fizetéssel kecsegtető alkalmazotti létnél. A havi ezerfrankos ösztöndíjából spórolt pénz szolgált alaptőkének a vállalkozáshoz. Paksra már olasz férje oldalán érkezett, akit Olaszországban töltött nyári gyakorlatán ismert meg. A svájci ösztöndíjra való jelentkezéskor a kiírt német helyett angolul köszöntötték, így ő a vizsgáját ezen a nyelven kezdte meg, majd váltottak németre, s amikor elárulta, hogy kedvtelésből olaszul is tanul, nemcsak a svájci ösztöndíjat nyerte el, hanem az olaszországi lehetőséget is.

A házasság 18 év után véget ért, de két remek „eredménye” ma is bearanyozza Erzsike napjait: Rómeó 1998-ban, Dalida 2001-ben született. A vállalkozást addig is egyedül vitte, de 2014-ben teljesen egyedül maradt két gyerekkel és a friss diagnózissal: mellrákja van. Váltig állítja, hogy ebből a nehéz időszakból is csak pozitív emlékek maradtak. S ezt nem lehet nem elhinni neki, hiába mesél kemoterápiáról, sugárkezelésről, a sorstársak elvesztése felett érzett fájdalomról, a fel-felbukkanó rettegéstől, hogy mégis mi lesz, ha nem sikerül. De ezek eltörpülnek azok mellett az emlékek mellett, amit azoknak köszönhet, akik sokszor szinte ismeretlenül melléálltak. Ki lelket öntött bele, ki egészséges étellel „traktálta”, mások Dalidáról gondoskodtak, aki egyedül lett volna, hiszen bátyja akkor kollégista volt Pécsett. Szavaiból úgy tűnik, mintha csupán kaland lett volna, amikor megkopaszodott, mert így legalább valóra vált az álom, lehetett hosszú göndör haja. Rögtön két parókát is vett, egy szőkét és egy vöröset. Ma is kell kezelésre járnia, még nem mondhatja ki, hogy vége, de azt igen, hogy a betegség sok mindenre megtanította. Például arra, hogy nem kell mindig magát háttérbe sorolnia csak azért, hogy másoknak ne okozzon kellemetlenséget. Ma is mindenkivel könnyen megtalálja a közös hangot, de már tud nemet mondani. Tudja, hogy a lelki harmónia, a szerettei és a velük töltött idő a legfontosabb. Most már szán erre elegendő időt. Nagy segítség, hogy Rómeó teljes odaadással dolgozik a vállalkozásban. Erzsikének szoros a kapcsolata Csengődön élő édesanyjával, testvéréékkel, megesik, hogy egy héten kétszer-háromszor is meglátogatják őket. Igyekszik sok időt tölteni gyerekeivel, párjával, akiben három éve megtalálta azt, akivel – bár sok tekintetben rendkívül különbözőek – értékrendjük megegyezik.

Végül kibújik belőle a benne lakozó vérbeli vendéglátós és megjegyzi, hogy hagyományos, szaftos, szószos, de mégis különleges és kicsit előremutató ételeket szeret kreálni. Esetleg egy finom baconbe tekert lazacot, roston sült zöldségekkel, vagy egy finom szalonnás, erdei gombás vaddisznóragut, házi sült krumplis nudlival.

Szabó Vanda