Magyarország számára kedvezően módosul Paks II. finanszírozása

Sikeres tárgyalások eredményeként Magyarország számára kedvezően módosulhat a Paks II. beruházás finanszírozási szerződése – adta hírül az MTI a Pénzügyminisztérium közlése nyomán. Mint írják, 2031-ben kell csak megkezdeni a hitel tőketörlesztését, így ennek költségét már az erőmű termelheti ki.

Fotó: Paks II. Zrt.

A Paks II. beruházás 12,5 milliárd eurós költségéből 10 milliárd eurót tesz ki a kedvező kamatozású államközi hitel, azaz a fejlesztés költségeinek 80 százalékát finanszírozzák az Oroszország által biztosított hitelből. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a finanszírozás átütemezését elsősorban a korábbi uniós vizsgálatok elhúzódása tette szükségessé. A módosítás a kamatszintet nem érinti, a hitel továbbra is bármikor előtörleszthető. Az államközi hitel változatlan feltételekkel 2031-ig, a projekt megvalósításának végéig rendelkezésre áll. A rendelkezésre tartási díj tekintetében a korábbinál rugalmasabb, Magyarország számára kedvezőbb az új konstrukció, mivel az éves hitelkeret felülvizsgálható tárgyév júliusáig, emeli ki a közlemény. Emellett elég 2031-ben megkezdeni a hitel tőketörlesztését, 2026. március 15-i időpont helyett, így a már üzemelő atomerőmű képes lesz kitermelni ennek költségét – fejtette ki a minisztérium közleményében.

– Az orosz hitelre a magyar kormány biztonsági védőhálóként tekint, hiszen a 10 milliárd eurós hitelkeretből mindig annyit hívunk le, amennyi az adott időszakban felmerülő számlák kifizetéséhez szükséges. A hitelszerződés rendkívül előnyös a kiemelkedően hosszú futamideje miatt is, valamint hazánknak jogában áll bármikor előtörleszteni a már felvett hitelt, névértéken, további díjak nélkül. Így biztosítható, hogy mindenkor a legkedvezőbb finanszírozással valósítsuk meg a projektet – olvasható a közleményben.
Magyarország eddig minden számlát előtörlesztett vagy az előtörlesztés már folyamatban van, így a módosítás az Országgyűlés jóváhagyása után úgy történhet, hogy a Paks II.-vel összefüggésben nincs tartozása Magyarországnak Oroszország felé – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

A szaktárca azt is kiemelte, hogy a Paks II. projekt jelentősen hozzájárul Magyarország biztonságos, megfizethető árú és klímabarát villamosenergia-ellátásának fenntartásához. A bővítés lehetővé teszi a rezsicsökkentés megőrzését, míg a beruházással munkahelyek jönnek létre és erősödik a térség gazdasága is.