Búcsút inthetünk számos járványügyi korlátozásnak

A kép illusztráció.

Az ötmillió beoltott létszám elérése után feloldották a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos járványügyi korlátozások jelentős részét. Változatlanul érvényes azonban a fokozatosság: maradnak olyan korlátozások, amelyek alól csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapnak felmentést.

Megszűnt az éjszakai kijárási tilalom, az üzletek, a vendéglátó helyek és a szabadidős létesítmények nyitvatartási ideje nincs már korlátozva. Szabad az egyéni- és csapatsport zárt helyen és közterületen egyaránt.

Ismét maszkmentesen szippanthatjuk be a levegőt, és a szabéyok alapján nem kell már ügyelnünk a távolságtartásra, igaz a bevásárlóközpontokban és a közösségi közlekedés során azonban egyelőre marad a másfél méteres távolságtartás és továbbra is kötelező a maszkviselés. Ez egyébiránt minden olyan zárt helyen is kötelező, ahol védettek és nem védettek találkozhatnak. A 16-18 évesek felnőtt kísérő nélkül is mehetnek étterembe vagy moziba, feltéve, hogy ott lapul a zsebükben, táskájukban, tárcájukban a védettségi igazolványuk.

Ismét lehet lakodalmat tartani, ám a létszámra továbbra is figyelni kell, legfeljebb 200 fős lehet a vendégsereg, más családi eseményen vagy magánrendezvényen pedig 50 főnél kell meghúzni a határt. Amennyiben kibérlik az egész vendéglátó helyet, vagy van olyan része, ahol a többi vendégtől szeparáltan lehetnek, akkor koronavírus ellen nem védett személyek is részt vehetnek a rendezvényen, és az elkülönített részen nem kötelező maszkot viselni. Ugyanez a szabályozás érvényes a szállodai rendezvények esetében is, azonban a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők kötelesek elhagyni a rendezvény végén a szálláshelyet, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak ott. A házasságkötés szertartása – mindegy, hogy egyházi vagy polgári – és a temetés nem minősülnek rendezvénynek, így ezekre nem vonatkozik a korlátozás, csak a lakodalomra. Ha a polgári házasságkötésre külső helyszínen, tehát nem házasságkötő teremben, polgármesteri hivatalban, vagy vallási tevékenységre használt helyiségben kerül sor, akkor viszont a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni. Az egyházi házasságkötés és a temetés (mint vallási közösség szertartása) esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.

A kulturális eseményeket – a zenés-táncos rendezvények kivételével –, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott (500 főnél nagyobb) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott (500 résztvevőnél) kisebb rendezvényeken bárki részt vehet. A zenés-táncos rendezvényeket életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek látogathatják. Nem minősül azonban annak az a kulturális esemény, amely az adott művészet céljára rendelt helyszínen zajlik előre megváltott ülőhelyekkel, és a néző az előadás alatt köteles a székében tartózkodni (mint például a színházi előadások vagy komolyzenei koncertek).

Ha az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvény sportfesztivál, akkor ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, igazolt sportoló is szerepelhet, a szabadidős sportolók viszont csak védettségi igazolvány birtokában.

Sportrendezvénynek, sportfesztiválnak, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, zenés-táncos rendezvénynek nem minősülő, úgynevezett egyéb rendezvényekre, beleértve a gyűléseket is, a következő szabályok érvényesek: Az 500 főnél kisebb szabadtéri eseményt a koronavírus ellen nem védettek is látogathatják. Amennyiben ennél magasabb a létszám – a sportfesztivál kivételével – akkor kizárólag koronavírus ellen védettek, valamint a felügyeletük alatt lévő 18 évnél fiatalabb személyek lehetnek jelen. Ha zárt térben tartják, – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag koronavírus ellen védettek, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorúak vehetnek részt rajta. Ha gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak jelen, koronavírus ellen nem védettek is részt vehetnek rajta. Ennél több résztvevő esetében kizárólag koronavírus ellen védettek, valamint a felügyeletük alatt lévő 18. életévüket be nem töltött személyek lehetnek a helyszínen. A spontán gyűlés tilos.

Bővebb információt a Magyar Közlöny május 21-én megjelent, 94. számában olvashatnak.