Pakson járt a Virágos Magyarország verseny zsűrije

Pakson járt a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny zsűrije. A grémium helyszíni bejáráson értékelte a zöldfelületek fenntartásának színvonalát, a környezetszépítő munka eredményeit. Az idei versenyen is több kategóriában osztanak díjakat, a győztesek kihirdetése szeptember közepén várható.

– Kihívásokkal teli időszak ez Paksnak az új blokkok építése kapcsán. Sok mindenre figyelnünk kell, többek között arra is, hogy megőrizzük a lakosság komfortérzetét biztosító, már meglévő zöldfelületeinek magas minőségét. Ehhez a beruházók is hozzájárulnak, hiszen tavaly egy a PIP Np. Kft-vel közös programban ezer fát ültettünk Pakson, ötszáz fa a lakosság kertjeit, ötszáz a közterületeinket díszíti – mondta Szabó Péter polgármester abban a prezentációban, amelyben a Virágos Magyarországért verseny zsűrijének tagjai megismerhették városunkat, az eddig megvalósult és tervezett környezetszépítő fejlesztéseket.

– Visszatérő versenyzők vagyunk, eddig nagyon szép díjak igazolják a város környezetszépítő munkáját. Örülünk az eredményeknek, de a lakosság elégedettsége az elsődleges szempont a számunkra – erről Fodor-Szurovszki Tünde, Paks főkertésze beszélt, hozzátéve, hogy idén az Atom tér zöldfelülete az az újdonság, amivel szeretnék lenyűgözni a zsűrit.

– A versenyen, a megmérettetés nevével ellentétben, nemcsak az adott település virágfelületeit, virágosítását vizsgáljuk, hanem komplett szempontrendszer szerint zsűrizünk – hangsúlyozta Kutiné Csicskár Edit, a zsűri egyik tagja. Azt mondta, hogy helyszíni bejárásukon értékelik a zöldfelületek fenntartásának színvonalát, figyelembe véve a város fejlesztési elképzeléseit, a városban élő civilek közreműködését a környezetszépítő munkában, figyelik a környezetvédelmi tevékenységet, nézik az óvodák, iskolák kertjeit, és például a temetők fenntartásának szintjét, ezek alapján áll össze a végső eredmény.

A Vörösmarty utcai tagóvodában is járt a Virágos Magyarország verseny zsűrije. Fotó: TelePaks

A polgármesteri hivatalban tartott prezentációt követően az óvárosban a Vörösmarty utcai tagóvoda udvarát és a Sárgödör teret, míg a lakótelepen a megújult tömbbelsők mellett az Atom teret tekintették meg a zsűriző szakemberek. Ezt követően jártak az Ürgemezőn, a bejárás Dunakömlődön zárult.

Több mint 320 önkormányzat – köztük több tucatnyi határon túli magyarlakta település – méretteti meg közterületeit, zöldfelületeit, parkjait a 28. alkalommal megrendezett Virágos Magyarország versenyen. Az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyének szervezőbizottsága júliusban kezdte meg az online pályázatok értékelését, illetve a személyes zsűrizést választó települések felkeresését. Az idei versenyen is több kategóriában osztanak díjakat, a győztesek kihirdetése szeptember közepén várható.

Idén is többszázan pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett Virágos balkonok, virágos előkertek versenyben, melynek keretében amatőr kertészek egy rövid leírással és fotókkal mutathatják meg saját kertjeiket, balkonjaikat, teraszaikat. Ezeknek a pályázatoknak az előzsűrizése is megkezdődött, több kategóriában lehet értékes kertészeti utalványokat nyerni, az eredményhirdetés szintén szeptemberben várható.

A nagyközönség idén is beleszólhat mind az önkormányzati, mind a lakossági verseny végeredményébe, hiszen a nyertesekről nemcsak a neves kertészeti szakemberekből álló szakmai zsűri dönt majd, hanem közönségszavazást is tartanak.

Paks 2002-ben megnyerte a Virágos Magyarország versenyt a városok kategóriában, míg legutóbb 2019-ben a településvezetés a Virágos önkormányzatért különdíjat vehette át, amely a Belügyminisztérium díja város kategóriában.