Vizitben a bőrgyógyászat szakrendelésen

Vizitben című sorozatunkban a városban működő egészségügyi alap- és szakellátást mutatjuk be. Ez alkalommal a bőrgyógyászat szakrendelésre látogattunk el, ahol dr. Bajor Klára és dr. Varga Tamás tájékoztattak a szakrendelés működési rendjéről, az eszközellátottságról, a vizsgálatokról.

A bőr a testünk legnagyobb szerve. Megbetegedéseinek tünet- és kóroktanával, valamint gyógyításával a bőrgyógyászat foglalkozik. Emellett a nemi betegségek diagnosztizálása és kezelése is a bőrgyógyászathoz tartozik. A Paksi Gyógyászati Központ bőr- és nemibeteg szakrendelés és gondozás szakrendelésén heti négy napon van rendelés, csütörtökön dr. Bajor Klára, hétfőn, kedden és pénteken dr. Varga Tamás fogadja a betegeket minden életkorból. A szakrendelés a gyógyfürdő épületében működik, a bejárat a Penny felőli oldalon van, amelyen belépve egyből a váróterembe jutnak a páciensek. Ezt megelőzően be kell jelentkezniük a főépületben vagy a gyógyfürdőben a recepción. Miután az orvos tájékozódik a tünetekről, megvizsgálja az érintett bőrfelületet megtekintéssel, tapintással, ha kell, dermatoszkóppal, majd meghatározza a terápiát. Amennyiben szükségesnek tartja, elküldi a beteget további vizsgálatra laboratóriumba, ultrahangra, röntgenre vagy más szakrendelésre. A bőrgyógyászaton lehetőség van allergiavizsgálatra rátevéses bőrpróbával, valamint bőrgyógyászati beavatkozásokra fagyasztásos eljárással és elektrokauterrel egyaránt. A komolyabb sebészeti beavatkozásokhoz kiváló hátteret ad a gyógyászati központban működő egynapos sebészet, tudtuk meg az orvosoktól.

Dr. Bajor Klára. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Dr. Bajor Klára bőrgyógyász-kozmetológus főorvos 2018. október 1-től rendel a Paksi Gyógyászati Központ szakrendelésén. A főorvos asszony a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szerzett diplomát, majd a Tolna Megyei Balassa János Kórházban kezdett dolgozni. 1994-től nyugállományba vonulásáig a kórház bőrgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa volt. Kiemelte, hogy vigyék magukkal a páciensek a vizsgálatra a szedett gyógyszereik listáját. – Ez egyrészt azért fontos, mert gyógyszerek is okozhatnak bőrtüneteket, másrészt azért, mert figyelembe kell venni a gyógyszerek egymással való kölcsönhatását, azaz tudni kell, milyen gyógyszerek írhatók fel. Hozzátette, hogy belszervi betegségekkel is összefügghetnek bőrtünetek, erre is figyelemmel van.

Dr. Varga Tamás. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Dr. Varga Tamás úgy tájékoztatott, hogy a bőrgyógyászaton belül kifejezetten gyakoriak a gyulladásos, allergiás bőrbetegségek, ekcémák, a bőrfüggelékek (pl.: köröm, haj, faggyúmirigyek) különböző betegségei, a pikkelysömör, a bőrfertőzések (bakteriális, gombás, vírusos), és egyre gyakoribbak a bőrdaganatok. – Arra biztatom a pácienseket, hogy előzetesen gondolják át, melyek azok a kérdések a betegségükkel kapcsolatban, amelyekre választ szeretnének kapni, és ezeket tegyék fel – emelte ki. Dr. Varga Tamás bőrgyógyász szakorvos 2016. március 1-jétől rendel a Paksi Gyógyászati Központban. Pécsett végezte az orvosi egyetemet, majd a veszprémi megyei kórházban indult szakmai pályafutása. Dolgozott a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban, illetve több járási egészségügyi központban.

Zámbó Éva és Baloghné Bajczi Andrea. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Az orvosok azt is elmondták, hogy a paksi szakrendelés kiválóan felszerelt, kulturált a környezet, és ami rendkívül fontos, hogy Zámbó Éva és Baloghné Bajczi Andrea asszisztensek igen kiválóan, összeszokottan végzik a feladataikat, ami nélkülözhetetlen a szakrendelés magas színvonalú, gördülékeny működéséhez. A szakrendelésre nem kell beutaló, viszont előjegyzés igen, időpontot rendelési időben, telefonon kérhetnek a páciensek.