Az időseket köszöntötte a város

– Éppen 30 éve, hogy az ENSZ október elsejét az idősek világnapjává nyilvánította. Az ember annak készít ünnepet, akiben hisz, akit fontosnak, értékesnek tart, akit a múlhatatlanság erejével akar körül venni. Így különösen fontos a mai ünnep, hiszen Önökben mindezen értékek együtt öltenek testet. Azért is készítettük a mai ünnepet, mert hisszük, hogy az idős kor különösen fontos érték az egész társadalom számára, melyben elsődlegesen nem az élet fogyatkozása és kudarca mutatkozik meg, hanem az a törvényszerűség, mely az idő múlásából fakad. Hiszen harminc éve, amikor a mai ünnep létrejött, Önök közül sokan aktív életük csúcsán voltak erőben, tervekben, munkabírásban, lendületben. S mára mindez nem elveszett, hanem az időben átalakult szelíd bölcsességgé, higgadt türelemmé, és megannyi élettapasztalattá, mely nélkül szegényebb lenne a világ, és mindazok, akiket a szívükbe írt és ajándékba adott Önöknek az élet – ezekkel a gondolatokkal nyitotta köszöntőjét Szabó Péter polgármester az idősek világnapja alkalmából tartott városi ünnepi esten.

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– S szegényebb lenne Önök nélkül városunk közössége is. Ezért is tartjuk fontosnak a város vezetésében, hogy törődjünk Önökkel. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk az élet számos területén segítséget nyújtani. Legyen szó a városi nyugdíjas klubok támogatásáról, az egészségügyi szolgáltatások, a tömegközlekedés, vagy a kulturális programoknak az idősek igényeit is szem előtt tartó folyamatos fejlesztéséről, vagy a koronavírus-járvány nehéz hónapjaiban nyújtott apróbb, nagyobb segítségről – hangsúlyozta a polgármester.

Kiemelte, hiszi, hogy az időskor nemcsak fontos, hanem különösen is értékes is. – Hiszen a család a nagyszülővel lesz teljes. Mert nincs olyan unoka, aki ne vágyna a nagymama keltkalácsára, vagy túrógombócára. De a nagypapa szerszámoskészlete is jól tud jönni időnként. Vagy csak egy óra amit az unokával töltenek, hogy a szülők elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat. Mert mindez törvényszerű része annak, amit családnak hívunk. Családnak, melynek relativizálásával napjainkban veszélybe kerül a gyermek, a szülő és a nagyszülő élete és jövője is. És hiszem azt is, hogy a nagyszülő tekintélye, tisztelete, példája semmihez sem mérhető erő a gyermekek és az unokák számára. Tehát nagyszülők nélkül nincs egész család és értékrendjét, erkölcsi irányát megtartó nemzet sem – fogalmazott.

Záró gondolataiban arról beszélt, hogy az ünnepek szerves része a köszönet és a hála kifejezése is. – Köszönöm, hogy családjuk szolgálatával, munkájuk, hivatásuk lelkiismeretes megélésével Önök és generációjuk biztonságos, gyarapodó életet építettek számunkra, itt, Pakson – húzta alá Szabó Péter, és a város polgárai nevében jó egészséget, boldog családi közösséget és sok örömöt kívánt az ünnepelteknek.

Az ünnepnapon már délelőtt várták az időseket a Csengey Dénes Kulturális Központba. A Paksi Gyógyászati Központ munkatársainak közreműködésével egészségügyi vizsgálatokon és szűréseken vehettek részt, volt laborszűrés, testzsírszázalék-mérés és táplálkozási tanácsadás, frissítőmasszázs és gyógytorna. A városi ünnepségen a polgármesteri köszöntő után műsort adott Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és koncertzenekara, és Zalatnay Sarolta. A nap zárásaként állófogadáson látta vendégül az önkormányzat a megjelenteket.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks