Grószné Hoós Katalin kapta a Segítő Kéz kitüntetést

Az októberi ülésen döntött úgy a képviselő-testület, hogy 2021-ben Grószné Hoós Katalin, a Paksi Bóbita Bölcsőde kisgyermeknevelője veheti át a Segítő Kéz kitüntetést. Ezt a díjat azoknak az elismerésére alapították, akik munkájukkal hozzájárultak a város szociális- és gyermekjóléti ellátásnak javításához, vagy e tevékenységük során kimagasló teljesítményt nyújtottak. A kitüntetést 2003 óta kétévente adják át a szociális munka napja alkalmából tartott városi ünnepségen. Ebben az esztendőben a járványhelyzet miatt csak szűk körben tarthatták meg a díjátadót.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Grószné Hoós Katalin 1979-ben kezdte a szakmai pályafutását gondozónőként a paksi a IV. számú bölcsődében, majd 1994 és 1999 között gyermekorvosi asszisztens volt, 1999-től nyugállományba vonulásáig ismét gondozónőként dolgozott, illetve vezetőhelyettes volt a bölcsődében 2008 és 2010 között, majd 2014 és 2019 között. Szinte második otthonaként tekintett a bölcsődére, ismeri az intézmény minden szegletét. Minden munkaterületen számíthattak a tudására, akár a főzőkonyháról, vagy akár a bölcsődeorvos által kért teendőkről volt szó. Folyamatosan vállalt helyettesítést a csoportokban, szinte bármilyen váratlan eseményhez, feladathoz alkalmazkodott, még akkor is, ha a saját szabadidejét kellett feláldoznia. Munkáját pontosság, lelkiismeretesség, magas szintű szakmaiság jellemezte, rendszeresen járt továbbképzésekre. A gyermekek szeretetét és bizalmát csendes, nyugodt, de határozott, őszinte viselkedésével, kedves természetével vívta ki. A gyermeki személyiség iránt mutatott tisztelete példaértékű a fiatalabb kolléganők számára. A szülőkkel is jó kapcsolatot ápolt, segítséget is tudott adni a családoknak az esetleg felmerülő nehézségekben. A szülők szeretetét mutatta, hogy a kistestvérek gondozását-nevelését is szívesen bízták „Kati nénire”. 2019. szeptember 1-jén vonult nyugállományba, azonban egy év elteltével nyugdíjasként visszatért a bölcsődébe. A mai napig céltudatosan és fáradhatatlanul végzi munkáját az intézményért, a gyermekek és szüleik elégedettségéért.

Grószné Hoós Katalin díjazottat Szabó Péter polgármester, valamint Szántó Zoltán és Leber Ferenc alpolgármesterek köszöntötték. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks