Vizitben a sebészet szakrendelésen

A Paksi Gyógyászati Központ sebészet szakrendelése a központi épület földszintjén működik. A szakrendelés nem beutalóköteles, viszont jelenleg előjegyzéssel működik, amit a koronavírus-járvány miatt vezettek be. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt a rendszert a veszélyhelyzet elmúltával érdemes lenne megtartani, mert így kontrolláltabb a betegforgalom, nem zsúfolódik össze a váróteremben akár 50-70 beteg, és nem kell hosszasan várakozniuk. Jelenleg a szakrendelő, illetve a fürdőgyógyászat recepcióján telefonon lehet időpontot egyeztetni, az elérhetőségek megtalálhatók a paksigyogyaszatikozpont.hu honlapon.

Dr. Prischetzky Ferenc. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Az egyik rendelőben (sebészet II.) dr. Prischetzky Ferenc fogadja a pácienseket, aki Pakson született, az egyetem megkezdése előtt a városban mentőzött egy évet. Húsz évig a bonyhádi kórházban dolgozott, 2004-től rendel Pakson, sebészet szakvizsgája van.

Dr. Dusa Gáspár. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

A másik rendelőben (sebészet I.) – eltérő napokon – dr. Dusa Gáspár és dr. Tillmann Zsolt dolgoznak. Dr. Dusa Gáspár a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott, sebészet, traumatológia és ortopédia szakvizsgája van. Negyven évig dolgozott a szekszárdi kórház baleseti sebészetén. Dr. Tillmann Zsolt szintén a Pécsi Tudományegyetemen végzett, traumatológia, sebész és plasztikai sebészet szakvizsgája van. A szekszárdi kórház traumatológia osztályán dolgozott huszonöt évig, 2011 óta munkálkodik Pakson.

Dr. Tillmann Zsolt. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Az orvosok által végzett munkának két ága van, a sebészet, illetve a baleseti sebészet (traumatológia). A szakrendelésen kisebb műtéteket is végeznek, például a bőrgyógyászat szakrendelés küldésében különböző elváltozások (pl. zsírmirigy, szemölcs, anyajegy) eltávolítását, valamint baleseti sérülések ellátását, amihez – ahogy egyébként a gipszeléshez is – külön helyiség áll rendelkezésre. Mindhárom orvos végez nagyobb, altatást igénylő műtéteket is, ám ezekre az egynapos sebészeten kerül sor, aminek működését sorozatunk egy korábbi részében már bemutattuk.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy ha sürgős eset érkezik, előfordulhat, hogy az előjegyzett betegnek várnia kell. Arra is felhívták a ¬figyelmet, hogy ha elküldik a beteget házon belül mondjuk laboratóriumba, ultrahangra, röntgenre, látják a számítógépes rendszerben, hol tart, tehát ha visszaér a sebészet várótermébe, szólítani fogják. Arról is szó esett, hogy hasznos volna, ha némileg nagyobb fokú lenne a páciensek egészségügyi tájékozottsága, mert úgy jobban tudnák mérlegelni, hogy mikor indokolt a sebészet szakrendeléshez fordulni. Az orvosok megjegyezték, hogy borogatáskor mellőzendő az ecet, mert pozitív hatása nincs, viszont nagyon csúnyán felmarhatja a bőrt. Égési sérüléseknél felejtős a tejföl, a zsír, hideg vízzel kell hűteni az érintett bőrfelületet.

Kiemelték, hogy kiválóak a munkakörülmények, a rendelők jól felszereltek, a betegek kellemes, szép környezetben kapnak ellátást. A szakdolgozók, Kicsinyné Adorján Teréz, Lacza Zsanett és Lőrincz Katalin képzettek, gyakorlottak. Havi körforgásban végzik a feladataikat, ketten mindig az orvosok mellett vannak a két rendelőben, a harmadik kolléganő pedig a két rendelés között mozog, annak megfelelően, hogy éppen hol van szükség rá. Feladatkörükbe tartozik a betegfogadás, -irányítás, -tájékoztatás, az adminisztráció, a szakorvosok melletti asszisztensi, valamint a kompetenciakörüknek megfelelő ellátási feladatok elvégzése.

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök