Szijjártó Péter: új fázisba lép a beruházás

A paksi bővítés szeptemberben átléphet a második, létesítési fázisba, ugyanekkor a Paks II. Zrt. irányítását Jákli Gergely veszi át, írják a paks2.hu oldalon.

Sikerült minden olyan függő kérdést tisztázni a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a paksi bővítés idén szeptemberben átléphessen a második, konkrét építkezési fázisba – idézte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az MTI a tárca tájékoztatása alapján.

Szijjártó Péter pénteken Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyalt Isztambulban, majd ezt követően arról számolt be, hogy a találkozón áttekintették a beruházással kapcsolatos teendőket, így minden adott ahhoz, hogy a projekt idén ősszel átléphessen az úgynevezett létesítési fázisba.

Mint mondta, az építkezési munkálatok megkezdéséhez további négy fontos engedélyt kell kiadnia az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). Ezek közül a létesítési engedély a legfontosabb, de beadták már a kérelmet a reaktortartályra, a nukleáris szigetre és az ötös reaktorépületre vonatkozóan is.

Kiemelte: az orosz fél biztosítja az összes olyan dokumentációt, amely szükséges ahhoz, hogy az OAH mielőbb megalapozott véleményt tudjon mondani.

– Amennyiben minden összeáll a mai megállapodásnak megfelelően, akkor teljes mértékben reális, hogy a paksi atomerőmű beruházása a második, létesítési fázisba lép szeptemberben – fogalmazott.

Szijjártó Péter rámutatott, mindez szükséges ahhoz, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk, és így az erőmű kapacitása a jelenlegi 2000 megawattról 4400 megawattra emelkedjen.

Magyarország hatalmas lépést tesz a villamos energia terén az önellátás irányába, és ez a mostani helyzetben, amikor a nemzetközi energiapiacon teljesen irracionálisan nőnek az árak, hatalmas előnyt jelent majd Magyarország számára. A nemzetközi energiapiac zavarainak, válságainak nem leszünk oly mértékben kitéve, mint jelenleg, és nem leszünk oly mértékben kitéve, mint sok más ország.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy az Európai Unió szankcióinak meghozatalakor kimondásra került, sőt jogszabályban rögzítették, hogy a nukleáris energia békés, polgári célú felhasználása nem tartozik a korlátozások hatálya alá, és a Roszatom maga sem került rá semmilyen szankciós listára, így az együttműködés nem ütközik semmilyen szabályba.

– Érdekünk, hogy az atomerőmű megépüljön 2030-ra, erre továbbra is reális esély van, a magyar kormány elkötelezett a beruházás folytatása mellett – összegzett.

A külügyminiszter bejelentette, hogy Jákli Gergely, az Eximbank korábbi vezérigazgatója veszi át szeptember 1-től a Paks II. Zrt. vállalat vezetését.

A képen (b.-j.): Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős államtitkár, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jákli Gergely, 2022. szeptember 1-től a Paks II. Zrt. vezérigazgatója. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter