Szijjártó Péter: atomenergia nélkül nem lesz Európában energiabiztonság

Napjainkban, az energiaválság korában fontos téma az atomenergia létjogosultsága – fogalmazott hivatalos Facebook-oldalán közzétett interjújában Szijjártó Péter. Hazánk külgazdasági és külügyminisztere ezúttal Washingtonból jelentkezett és beszélt arról, hogy Európa legsúlyosabb energiaellátási válsága zajlik jelenleg, aminek okozója a háború és az annak hatására született, elhibázott szankciók.

Forrás: Szijjártó Péter Facebook oldala.

Azt mondta, emiatt kevés a rendelkezésre álló energiahordozó, az energiaárak pedig az egekbe szöktek. – Egyértelmű, hogy csak azok állnak helyt, akik a saját fogyasztásukhoz szükséges energiát maguk állítják elő. Mi Magyarországon akkor leszünk biztonságban, ha energiaigényünket minél nagyobb arányban elégítjük ki nukleáris energiából, ezért építünk Pakson két új blokkot – mondta.

Kifejtette, hogy ezáltal a magyar nukleáris kapacitás 2000-ről 4400 MW-ra nő. Az atomenergia használatával három fontos cél válik elérhetővé: az olcsó energiának köszönhetően javul a gazdaság versenyképessége, nő az energiabiztonság, a környezetvédelem terén pedig jelentős lépés, hogy évente 17 millió tonna széndioxid kibocsátását előzzük meg az új atomerőműnek köszönhetően – fogalmazott.

Sikernek nevezte azt, hogy az EU az atomenergiát tiszta energiának minősítette, illetve azt is fontos lépésként értékelte, hogy Németország úgy döntött, tovább üzemelteti a még működő három atomerőművét. – Hatalmas viták zajlottak az elmúlt időszakban az Európai Unióban. A célunk az volt, hogy megszűnjön a nukleáris energia diszkriminációja. Ezeket a vitákat megnyertük, a nukleáris energiát sikerült megóvni a szankcióktól. Ez Magyarország számára nagyon fontos volt, mert így a szankciók nem akadályozzák a Paksi Atomerőmű bővítését, a Paks II. projektet – emelte ki.

Beszélt arról, hogy a Paks II. beruházás nemzetközi projekt, hiszen orosz a fővállalkozó, a Roszatom orosz vállalat, a legfontosabb berendezéseket nagy nyugati beszállítók fogjak majd adni. – A turbinát a General Electric szállítja majd innen Amerikából, találkozom is ma a vezetőivel, az irányítástechnikai rendszereket pedig a Framatome-Siemens szállítja. A Siemens vezetőivel nemrégiben Berlinben tárgyaltam, a Framatome-éval pedig rövidesen Franciaországban találkozom majd – fogalmazott. Végül kifejezte abbéli reményét, hogy a „józanész” továbbra is megmarad az atomenergiát illetően, hiszen – mint mondta – aki kicsit is gondolkodik, annak be kell látnia, hogy atomenergia nélkül nem lesz Európában energiabiztonság, nem lesz megfizethető energia és nem teljesülnek a zöld célok.