Blatt Pálra emlékeznek a tornával

A korábbi kiváló labdarúgó Blatt Pál emlékére közel egy évtizede – Hornyák László egykori játékostárs kezdeményezésére –utánpótlástornát szerveztek az Atomerőmű SE sportcsarnokában. Az idei immár a 9. Blatt Pál emléktorna volt.

Blatt Pál a Tatabánya játékosaként az NB I.- ben is játszott, de egy sérülés gátat vetett felfelé ívelő pályafutásának. Később Pakson a Paksi SE-ben az NB II.-ben és NB III.-ban, valamint az Atomerőmű SE NB II.-es csapatában is meghatározó játékos volt, kiváló rúgótechnikája és játékintelligenciája emelte társai fölé. Sokan miatta váltottak jegyet a mérkőzésekre. Ő volt a „Blatt Pali”. A csuka szögre akasztása után sem szakadt el a labdarúgástól, edzőként próbálta átadni mindazt, amit játékosként magáénak tudhatott. Volt felnőtt-, illetve utánpótlásedző is. Nála pallérozódott mások mellett a későbbi NB I.-es és válogatott Éger László, valamint Vayer Gábor meg még számos tehetség. A fiatalok sorsát mind játékos, mind edzői pályafutása alatt a szívén viselte, de tragédia, hogy ez a szív egy kegyetlen és súlyos betegség következtében, hosszú harc után megszűnt dobogni. Pali egy évtizede nincs közöttünk, de emlékét a korábbi játékostársak, tanítványok és barátok őrzik, így minden évben utánpótlástorna szervezésével adóznak a korábbi kiváló játékos és edző emlékének.

Forrás: TelePaks

Az idén januárban rendezett U7-es torna immár a 9. Blatt Pál emléktorna volt. Ezúttal is hat csapatot hívtak a szervezők, a két házigazda (ASE, PSE) mellett Kalocsáról, Szekszárdról és Bajáról érkeztek fiatalok, valamint emelte a torna színvonalát, hogy az első megkeresésre, azonnal igent mondtak a MOL Fehérvárnál is. A torna kezdetén minden edző kiemelte, hogy ebben a korban az eredmény csak másodlagos, a hangsúly a játék megszerettetésén, valamint az egyszerű taktikai elemek gyakorlásán van. A tizenkét perces minimeccseken körmérkőzéses rendszerben, három a három elleni játékban, kis kapukra rohamoztak a csapatok. A kapus nélküli játék rengeteg gólt és sok örömöt eredményezett, így igazán vidám légkörben alakult ki a végeredmény: első LUA Baja, második Paksi ASE, harmadik MOL Fehérvár és Kalocsai Méhecskék, ötödik UFC Szekszárd, hatodik Paksi FC.

Dallos Tibor