Millió lépés az iskoládért – Az önkormányzat csatlakozott a támogatókhoz

Csatlakozott Paks Város Önkormányzata a Millió lépés az iskoládért kihívás támogatóihoz – jelentette be Szabó Péter polgármester ma (04.26.) sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezi az Aktív Magyarország Program támogatásával a programot, amellyel mozgásra szeretnék ösztönözni a diákokat, szülőket, hozzájuk csatlakozókat, illetve, hogy a program végén kisorsolnak a kihívást teljesítő iskolák között száz egymillió forint értékű sportszervásárlási támogatást.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Fontosnak tartom, hogy a diákok minél többet mozogjanak, minél több időt töltsenek aktívan a szabadidejükből, sportoljanak, sétáljanak. Arra bíztatom a helyi iskolákat, hogy vegyenek részt ebben a programban, és minél többen – tanárok, diákok, hozzátartozók és mindenki, aki aktív mozgással szeretné segíteni az általa választott iskolát – csatlakozzanak hozzá. A verseny célja, hogy minél több résztvevő bevonásával, rendszeres mozgással lépéseket gyűjtsenek az iskoláknak, és minél többször végig járják az Országos Kékkört – összegzett a polgármester. Az önkormányzat támogatókhoz való csatlakozásáról azt mondta, hogy minden Paks közigazgatási területén működő iskolának, amelyik legalább ötször teljesíti az Országos Kékkört, háromszázezer forint jutalmat kap, amit sportszervásárlásra fordíthat.

Az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a kihívásban az ingyenes MillióLépés mobilapplikáció letöltésével lehet részt venni, amelyben a lépések mellett további hatvanféle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. A lépésszámok gyűjtése során a versenyzők virtuálisan bejárják a teljes magyar Országos Kékkör túraútvonalait, megismerve a legszebb hazai látnivalókat, valamint a naponta küldött Tudtad-e? üzenetek révén ismereteket szerezhetnek az egészséges életmód és a mozgás fontosságáról. A kihívás ideje alatt (március 27 – június 11) minden héten más kihívó – ismert közéleti személy, sportoló vagy szervátültetett – inspirál mozgásra. További részletek a milliolepes.hu honlapon olvashatók.