Gyalog, vizen, kétkeréken – A kerékpározás sokszínű világa

Lehet városi, hegyi, országúti, túra- vagy elektromos, szolgálhat közlekedési vagy sportcélokat, lehet velük ugratni, trükközni. Akad, aki a mozgás öröméért, más feszültséglevezetés érdekében, megint más éppen az adrenalinfröccs reményében pattan biciklire. Egy azonban közös – legalábbis az általunk megkérdezetteknél –, aki a kerékpározás szerelmese lesz, az is marad.

Krausz Kristóf nem sokat ül a bicikli nyergében, mégis majdnem bizonyos, hogy ő a leghíresebb paksi bringás. A húszesztendős fiatalember BMX freestyle versenyző. Az eredményeit nehéz volna számba venni, már juniorként a felnőtt mezőnyben bizonyított, háromszoros magyar bajnok. A tekeréssel kapcsolatos felütésre térve megjegyzi, hogy az erőnléti edzés részeként mountain bike és országúti kerékpáron ez elengedhetetlen, de számára nem ez, hanem a szaltózás az igazi élvezet. Van olyan trükk, amit rajta kívül csupán az ausztrál olimpiai bajnok mutatott be versenyen. Kristóf a nemzetközi mezőnyhöz méri magát, mégpedig cseppet sem alaptalanul, Párizsban például a világkupán mind az öt fordulót megnyerte, 2021 óta a magyar válogatott első számú versenyzője. Immár az ASE igazolt sportolójaként ott szeretne lenni Los Angelesben az olimpián. Leszögezi, ez nem álom, hanem cél, amire nagyon tudatosan készül. Kristóf többszörös magyar bajnok édesapja nyomdokaiba lépve a motocross-szal kezdett 3-4 évesen, ezután váltott a BMX-re. 15 évesen „robbant be” a köztudatba, ismerte meg az ország. Rendkívül elhivatott. Ha csak teheti, napi nyolc órán keresztül edz, éveken át az édesapja vitte, ma már önállóan megy szinte bárhová – többnyire a horvátországi Eszékre –, ahol skate-pálya van. A legújabb, igaz miniben, a kertjükben készül. Édesapja, ahogy eddig is, most is mindent elkövet, hogy segítse sportolói karrierjét. Elárulja, hogy mindig két biciklivel indul edzésre is, versenyre is. Ha az egyik megsérül, legyen másik. Nem tudná megszámolni, hogy hány BMX-et tört össze. Magát szerencsére még nem, de tisztában van azzal is, hogy ez a sport nem űzhető élete végéig, rendkívüli gyorsaságot követel, eközben extrém nagy a terhelés, sok az esés.

– Adrenalinfüggőnek tartom magam, és nem találtam mást, ami ennyire pörgős, egyben veszélyes – indokolja választását. Hozzáteszi, hogy bár a versenyeiről készült videók alapján hihetnénk mást, de nem vakmerő, „csupán” magabiztos, mindig figyel arra, hogy a fizikai és mentális állapotának megfelelő trükköket vállalja be.

– Hatalmas rajongója vagyok Kristófnak, ő egy dinamit – mondja Lovász Krisztián, akit a TelePaks műsoraiból ismerhetnek a paksiak. – A szenvedély nálam is annál a sportágnál kezdődött, amit ő képvisel, évekig BMX-eztem, de ez a munka miatt háttérbe szorult. Aztán jött a Covid, az üzletekből percek alatt eltűntek a mountain bike-ok – idézte fel. Krisztiánnak sikerült elcsípnie egyet, azóta pedig már másik kettőn is túltett, és most superenduroval rója az erdei utakat.

– Elöl és hátul 18 centiméter rúgóút van, ami azt jelenti, hogy le lehet gurulni 40 km/h-s sebességgel a lépcsőn rázkódás nélkül – részletezi. Mint kiderül, szó sincs arról, hogy hegyen-völgyön kerekeznek, ők csak lefelé száguldoznak. Ahogy Krisztián mondja, felfelé kopik a sor, nyúlik a lánc, ők pedig eltékozolják azt az erőtartalékot, ami kell ahhoz, hogy lefelé az elvárt tempót, teljesítményt tudják nyújtani. Mint megtudom, az endurózás egyik iránya, amikor „repkednek” a pályán, ahol az eldobó és érkező között több méter távolság van; a másik a Krisztián által is űzött, és a barátaival „ratatata”-nak nevezett változat: száguldás a mélybe, az ismeretlenbe sziklákon, gyökereken „pattogva”. Idén márciusban a maribori bike-parkban kezdték a szezont sárban, hóban. Ezer méter a szintesés, az út lefelé 20-30 perc, amit négy-öt szakaszban tesznek meg, majd vissza a felvonóval, ahol lehet új erőt gyűjteni. Ezeket a terepeket a kerékpár tudja, hiszen erre készült, de – ahogy Krisztián felhívja a figyelmet – észnél kell lenni. – Elég egy kis pára a gyökérzeten. Kicsit rápiszkálsz az első fékre, azonnal kicsúszol, arccal felmosod a talajt – mondja. Látva, hogy ez nem volt éppen kedvcsináló, elárulja, mi is a jó mindebben. – Izgalmas, az ember az életéért kapaszkodik, de amikor leér, az fantasztikus. A mindennapi élethez nagyon sokat hozzátesz. Levezeti a stresszt, energizál, élénkít, segíti a koncentrációt, javítja a problémamegoldó képességet, a reakcióidőt. Amikor egy felfoghatatlan helyen gurulsz le 45-tel, bármi lehet az avar alatt, nem tudod, mi vár, másodpercenként két döntést kell meghozni – szemlélteti. Amióta családapa, erősebb lett a félelemérzete, jobban meggondol egy-egy kalandot, mert tisztában van vele, hogy olyan nincs, hogy kiveszi az élményt, de nem fizeti meg az árát. – Bukósisak, zárt szemüveg, gerinc-, mellkas- és térdvédő. Ezek nélkül meg sem mozdulok – sorolja. Habár a kockázatokról beszélünk, a végén mosolyogva hozzáteszi: Ez több mint kétkerék! Akiben felmerült a gondolat, ne fontolgassa, kezdjen bele!

Elkötelezett híve a kerékpározásnak Sztanóné Körösztös Lívia is, bár ő kevésbé extrém vállfaját űzi. Az egykori IV. számú általános iskola diáksportköre keretében rengeteget gyalogtúráztak, bicikliztek. – Sátorban aludtunk, gyakran vadkempingben, minden reggel sátrat bontottunk, este felállítottuk, közben a kerékpáron magunk vittük a csomagokat, volt, hogy bográcsban főztük a tejberizst – meséli a rengeteg élményt, aminek fontos szerepe volt abban, hogy a túrázás, a sport életének elválaszthatatlan része lett. Fut, ötpróbázik, tekézik, labdajátékokat játszik. – Függő vagyok. Sportfüggő – jegyzi meg. Gyakorta nemcsak résztvevője, hanem szervezője Balatonkörös túráknak. – Előtte én már a Balatont átúsztam, váltóban körbefutottam, és kitaláltam, hogy tekerjük körbe – idézi fel az első, 2012-es Balaton-kerülést, amelyen az akkor kilencéves fia is részt vett. Még számtalanszor megismételték mindenféle változatban, mentek keletről nyugati irányba, fordítva, kísérőautóval, nélküle, aludtak faházban, sátorban, a távokat és minden egyebet mindig a résztvevők edzettségéhez igazították, és többnyire nyaralással, strandolással is egybekötötték. – Nem mindenhol van bicikliút, másutt nem jó a minősége vagy az üdülőövezetben halad, de mindig élvezzük – foglalja össze. Ugyanez igaz a „hivatalból” szervezett BringásVándorra, amelyhez az országos Aktív Magyarország program jóvoltából van lehetőségük csatlakozni. Livi, aki a Balogh Antal iskola tanára, elvégezte a szükséges képzést. – Kész útvonalak közül választhatunk, ilyenkor nem én vagyok a felelős az útvonalért, a szállásért, hanem kapunk túravezetőt, felszerelést, és van szervizháttér. Tavaly a Cserhátban voltunk, idén is gyönyörű helyre, a Zemplénbe megyünk – meséli.

Amúgy – mint mondja – neki egy teljesen átlagos trekking biciklije van, amivel, ha az időjárás olyan, munkába is szívesen jár. S ha már időjárás: kiderül, hogy némi extremitástól Livi sem ijed meg: egyszer elhatározta, hogy minden hónapban megcsinálja a Balaton kiskört, a szezont január 2-án nyitotta.

– Alapvető közlekedési eszköz volt gyerekkoromban a kerékpár Tengelicen, ahol felnőttem. Olyan 6-7 éves lehettem, amikor titokban egyedül átkerekeztem Pusztahencsére. Amikor Pestre kerültem egyetemre, ott is kerékpároztam. Az első nyári munkáért kapott béremből vettem egy tízsebességes Csepelt. Sárbogárdig jött a vonat, onnan hazatekertem – idézi fel Kovács Tibor. Ilyen kezdetek után nem meglepő, hogy most hatvanévesen is rendszeresen nyeregbe pattan, sőt gyakorta szervez túrákat itthon és külföldön is. Mint meséli, a tudatos szabadidős kerékpározás Pakson Gergely László és Kovács András jóvoltából honosodott meg. A szakmai hátteret Dorogi István biztosította, aki versenyzői múltjából adódóan őt is megtanította sok mindenre, így például arra, hogy milyen áttételt használjon, milyen fordulattal tekerjen. Tibi szerint nem drága kerékpárra van szükség, hanem jóra, azaz a tulajdonosához passzolóra. Ő például egy éve e-bike-ra váltott, de nem vásárolt újat, hanem a jól bevált kétkerekűt alakíttatta át. – Rácalmáson van egy vállalkozó, aki felszereli kedvező árú, de megbízható motorral, akkumulátorral. Az e-bike nagyon jó találmány. Sokan mondják, hogy nincs sportértéke a használatának, de aki nézelődni szeret, vagy tekerés közben beszélgetni, adott esetben nagyobb távokat szeretne megtenni, vagy van valamilyen kisebb sérülése, annak kiváló megoldás – osztja meg tapasztalatait. Visszatérve a paksi kerékpáros élet kezdetére, elmeséli, hogy bejárták a megyéket, évente egy ilyen túrát szerveztek, aztán elkezdtek a szomszédos országok felé kacsintgatni, kipróbálták Ausztria kerékpárútjait, majd az olasz vagy éppen francia tájakat rótták. – A baráti körben alakult ki az igény, hogy menjünk. Mindig kérdés, hogy vigyünk vagy kölcsönözzünk, én a saját mellett teszem le a voksom – folytatja.

Mint kiemeli, a többnapos túrákat nagy körültekintéssel szervezik. A távok meghatározásánál sokszor nem is a fizikai erőnlét a korlát, hanem a mentális. Megunják az órákon át tartó tekerést. Éppen emiatt mindig gondoskodnak arról is, hogy legyen kultúrprogram is a napi túra során. Idén júniusban a baráti körrel a Prága–Drezda útvonalat tervezik bejárni. Persze addig sem pihennek a kétkerekűk: május elején Tisza-túrára megy, a végén pedig a Balatont kerülik meg. Tibi azokat a túrákat részesíti előnyben, ahol van kerékpárút, és – bár hosszan tervezgette a váltást – az elektromos kerékpárt is nagyon megszerette, és jó szívvel ajánlja mindenkinek, aki hozzá hasonlóan szívesen nézelődik kerekezés közben.