Jó napot, mi újság? – Horváthné Szűcs Marianna

Észrevenni mindenben a szépséget, szeretni az embereket, a tudást, szórakozást nyújtó olvasmányokat – ez Horváthné Szűcs Marianna életfilozófiája. A magyar–német–orosz szakos tanár, az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány korábbi ügyvezetője ma már nyugdíjas, de aktív életet él, többek között a nevével fémjelzett könyvklubot vezet a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban.

– A Duna mindig nagyon fontos volt az életemben. Gyermekkoromban az öcsémmel és az édesapánkkal sokat jártunk a folyóhoz Dunaföldváron, ahol felnőttem. Nagyon szerettem ezt a hangulatos kisvárost, a mai napig erős a kötődésem hozzá. Húsz évig ott tanítottam, az első munkatársaim közül többekkel mai napig baráti kapcsolatot ápolok – idézte fel Horváthné Szűcs Marianna, aki már hatévesen tudta, hogy tanár szeretne lenni. A családi legendárium szerint egy kis táblánál tanította a húgát.

– Mindig volt minta előttem, akikre felnézhettem, akik erősítették gyermekkori célomat. Találtam példaképet a dunaföldvári általános iskolában, később a bonyhádi gimnáziumban, majd Pécsett, az egyetemen, ahol magyar–német–orosz szakos tanári diplomát szereztem. Ebben a hivatásban benne van minden, ami éltetett engem: a tanítás, az alkotás, az emberek szeretete, a szervezés, a folytonos megújulás lehetősége – mondja Marianna, kiemelve, hogy a tanári munka gyümölcse évtizedek alatt érik be. – Legutóbb egy harminc éve érettségizett lány lépett oda hozzám, és elárulta, hogy általam szerette meg az olvasást, és az én indíttatásomra lett bölcsész. Nagy elismerés az, amit egykori tanítványaimtól kapok – magyarázta, hozzátéve, hogy édesanyja és édesapja úgy nevelték őt és testvéreit, hogy szabadon válasszanak munkát, de azt szívvel-lélekkel, szorgalommal tegyék. A mai napig ezt tartja szem előtt.

Szakmai pályafutását Dunaföldvár után, miután férje révén Paksra költöztek (Horváth Miklós a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgató-helyetteseként is dolgozott – a szerk.), az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány ügyvezetőjeként folytatta. Ahhoz, hogy helytálljak ebben a státuszban, egyéb skillekre is szükségem volt, vagyis előtte vállalkozási, pénzügyi és ingatlanos tanulmányokat folytattam, hiszen az Energetikai Technikum és Kollégium fenntartójaként tanügyigazgatási, gazdasági és üzemeltetési feladatokat végeztünk – összegezte Marianna. A munkáját lelkesen végezte itt is, a sikereket díjakkal ismerték el.

A „Könyvklub Mariannával” idén a második évadába lépett. Az irodalomkedvelő közönség minden hónapban egyszer találkozik a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban, ahol beszélgetnek a magyar irodalom klasszikusairól, vagy épp a modern írók egy-egy művét veszik górcső alá. Legutóbb áprilisban író-olvasó találkozót szervezett a könyvtár Tóth Krisztina költő-író-műfordítóval, amely beszélgetést Marianna vezette, s örömére, az eseményt nagy érdeklődés és sok pozitív visszajelzés kísérte.

Ugyan Marianna és Miklós már nyugdíjasok, de közös cégükben még dolgoznak. Aktív életet élnek, minden percet hasznosan kívánnak tölteni. Hasznosan és lehetőleg együtt. Régi, összetartó baráti körük van, akikkel gyakran színházi és koncertprogramokat és egyéb jó programokat szerveznek, évtizedek óta együtt túráznak, illetve kerékpárral fedezik fel Magyarország és Európa szépségeit együtt. A házaspár közös szenvedélye az utazás, lakóautóval járták, járják a világot, és a kerékpárjukat mindig magukkal viszik. – Három éve, amikor szabadabb lett az életformánk, elhatároztuk, hogy felfedezzük Európa eddig számunkra ismeretlen, de csodálatos tájait a Baltikumban. Ezt is lakóautóval és kerékpárral tettük. Az volt a cél, hogy út közben ne csak a nevezetességeket lássuk – abból is van bőven –, hanem azt is, hogyan élnek ott az emberek, milyen ezen országokban a mezőgazdaság, az ipar. Útközben az útikönyvek mellett mindig olyan regényt olvasok, amely az adott országhoz kapcsolódik. Észtországban éppen egy észt szerző, Sofi Oksanen regényét bújtam. Mindemellett az alkotás öröméért időnként kerámiázok, és szívesen sütök-főzök a családnak és a barátainknak – idézte fel Marianna.

– A férjem, akivel 45 éve élünk együtt, nemcsak a társam, hanem a legjobb barátom is. Legbüszkébb a két fiunkra vagyok, Bencére és Tamásra, akik jó és értékes emberek. Az idősebb fiunk matematikus-fizikus, matematikából Angliában doktorált, jelenleg Svájcban élnek a menyasszonyával, akit nagyon szeretünk – mesélte. A fiatalabbik villamosmérnök lett, mint az édesapja, Budapesten élnek az általunk is nagyon szeretett feleségével és két unokánkkal, az imádnivaló Dorkával és Samuval. Mivel a férjem korábbi munkája miatt a fővárosban is lakunk, gyakran együtt vagyunk a Duna mentén Budapesten vagy Pakson is.

Horváthné Szűcs Marianna azt mondja, hogy mindig színes élete volt, de ehhez a megéléshez fontos nyitottnak, fogékonynak is lenni. Ahogy fogalmazott, észre kell venni a szépségeket, a nehézségeket pedig nem problémának, hanem megoldandó feladatnak látni. Erre tanította a fiait, a diákjait, és ezt az életszeretetet szeretné továbbadni az unokáinak is.