Az egészségügyben dolgozókat köszöntötték

Dr. Czigler Csaba kapta idén a Pongrácz Sándor-díjat. A kitüntetést a Semmelweis-napi városi ünnepségen adta át a díjazottnak Nagy Balázs alpolgármester.

A Semmelweis-napi városi ünnepségen Nagy Balázs alpolgármester mondott köszöntőt: „Engedjék meg, hogy egy kis személyes vallomással kezdjem. Néha nagyon nehezemre esik megkérdezni valakitől, hogy: Hogy vagy? Nem azért, mert nem érdekel a válasz. Nagyon is érdekel. Hanem azért, mert sokszor érzem, hogy nincs meg a tudásom ahhoz, hogy változtassak azon, amit hallok. Nem tudom megszüntetni a fájdalmat, nem tudom meggyógyítani a betegséget, nem tudok változtatni az állapoton. Persze tudom, hogy annak, akit megkérdeztem, már az is sokat jelenthet, ha valakinek elmondhatja, mi a búja, bánata, panasza. Hogy valaki meghallgatja. Én mindig cselekedni szeretnék. Segíteni. De ehhez az én tudásom már kevés.

Szerencsénkre vannak Önök, akik az életüket tették fel arra, hogy mások egészségét szolgálják. Az Önök hivatása arról szól, hogy meghallják, ki hogy van, mi a panasza, és a tudásukkal, a szakértelmükkel, az emberségükkel segítsenek rajta. És amikor ezt mondom, nemcsak az orvosokra és az ápolókra gondolok, hanem mindenkire, aki az egészségügyben dolgozik. Az asszisztensekre, a szakdolgozókra, a mentősökre, a diagnosztikában dolgozókra, a műszaki és gazdasági háttér munkatársaira, az adminisztrátorokra, a takarítókra. Mindazokra, akiknek a munkája nélkül a gyógyítás nem lehetne teljes. Mert az egészségügy attól kerek egész, hogy nemcsak azok adják oda a szívüket és a lelküket, akik a beteg ágya mellett állnak, hanem azok is, akik a háttérből teszik lehetővé, hogy minden nap működjön ez a bonyolult és rendkívül emberi rendszer. Semmelweis Ignác azt írta: „Az én tanításom nem arra van ítélve, hogy a könyvtárak porában penészedjék, hanem győztesen hasson a gyakorlati életben.” Könyvtárosként bizton állíthatom: az a hatalmas tudás, amelyre az egészségügy épül, ott sorakozik a könyvtárak polcain. Tankönyvekben, tudományos folyóiratokban, tanulmánykötetekben. Meg lehet tanulni a betegségeket, a diagnózisokat, a terápiákat. De a gyógyítást, az emberséget és a méltó hozzáállást nem a könyvek lapjairól fogja megtanulni az, aki az egészségügyet kívánja szolgálni. A gyógyítás a rendelőben történik. A kórteremben. A mentőautóban. A műtőben. Ott, ahol a tudás egyszer csak találkozik egy emberrel. És nemcsak a tudásnak kell találkoznia az emberrel, hanem a szívnek és az akaratnak is. Mert a végén mindig ugyanaz a kérdés marad. Jobban lett-e a beteg? Közben hogy érezte magát? Félt? Kapott biztatást Meghallgatták? Emberként bántak vele? Ezt a részét a hivatásnak nem lehet tankönyvből megtanulni. Aki nem az egészségügyben dolgozik, az csak turista lehet ebben a világban. Én is így vagyok ezzel. Nekem ebbe a világba az irodalom enged betekintést. És olyankor mindig rájövök, hogy azok a regényhősök valójában nem különbek az itt ülőknél. Vegyük példának Albert Camus Pestis című regényét. Dr. Rieux, a főszereplő nem keresi a dicsőséget, nem mond nagy szavakat. Egyszerűen teszi a dolgát. Újra és újra bemegy a betegekhez a pestis idején. Tudja, hogy nem mindenkit tud megmenteni, mégsem ad fel egyetlen emberéletet sem. Mert úgy gondolja, hogy amíg valaki szenved, addig az orvosnak ott a helye mellette. Vagy eszembe jut Henrik Ibsen A nép ellensége című drámája is. Annak főszereplője, dr. Stockmann egészen más alkat. Ő nem egy járvánnyal küzd, hanem azzal, hogy rájön: a város gyógyfürdőjének vize mérgező. Kimondja az igazságot akkor is, amikor mindenki arra próbálja rávenni, hogy hallgasson. Mert vannak, akiknek fontosabb a fürdőből származó haszon, mint az emberek egészsége. Nekünk a gyógyfürdővel jelenleg nincs ilyen problémánk… Dr. Rieux a kitartást tanítja. Dr. Stockmann a bátorságot. Mindkettőre szüksége van annak, aki gyógyítani akar. Az egészségügyben nincs helye önámításnak. Ott előbb-utóbb mindig az igazság győz. Azt hiszem, ez az, ami Semmelweis Ignácot, dr. Rieux-t, dr. Stockmannt és a ma itt ülő egészségügyi dolgozókat is összeköti. A tudás önmagában kevés. A tudás akkor ér valamit, ha szolgálattá válik.

Remélem, az elmúlt másfél évben sikerült bizonyítanunk, hogy Paks város vezetése nemcsak beszél az egészségügyről, hanem valóban fontos ügyének, szolgálatának tekinti. Nem pusztán azért, mert egy fejlődő városnak szüksége van magas színvonalú egészségügyi ellátásra. És nem is csak azért, mert szeretnénk, hogy akik Paksot választják otthonuknak, biztonságban érezzék magukat. Hanem azért is, mert hisszük, hogy azok az emberek, akik mások egészségéért dolgoznak, megérdemlik a megbecsülést, a kiszámítható munkakörülményeket és azt, hogy hosszú távon is itt találják meg a számításaikat. Engedjenek meg még egy rövid személyes történetet. Az önkormányzati választás után néhány nappal megállított az egyik szomszédom, egy idős hölgy. Azt mondta: „Azt szeretném, ha újra lennének Pakson szűrőbuszok. Olyan jó volt, hogy kiegészítették a város egészségügyi szolgáltatásait.” Akkor csak bólogattam. Hogy őszinte legyek, nem tudtam hozzászagolni a dologhoz. Még nem tudtam, hogy milyen lehetőségeink lesznek. Nem tudtam, merre vezet az út. Most azt mondanám: ami történik, több annál, mint amit egy szűrőbusz kínál. Bővültek a lehetőségek, és ma már újra egy olyan szolgáltatási paletta áll a paksiak rendelkezésére, amelyre méltán lehetünk büszkék. Persze ettől még nincs kész a munkánk. Az egészségügyben talán nincs is olyan pillanat, amikor azt mondhatjuk: most már minden rendben van. Mindig lesz mit fejleszteni. Mindig lesznek új kihívások. És mindig lesznek olyan emberek, akiknek szükségük lesz Önökre. A mi feladatunk pedig az, hogy ehhez a munkához a lehető legjobb feltételeket teremtsük meg. Hogy Önök nyugodtan gyógyíthassanak. Hogy a paksi emberek biztonságban tudják magukat. Végezetül szeretném megköszönni mindazt, amit nap mint nap értünk tesznek. Tudják, én valószínűleg ezután is nehezen fogom feltenni azt a kérdést, hogy: „Hogy vagy?” Mert tudom, milyen súlya van ennek a két szónak. De jó érzés tudni, hogy ebben a városban vannak emberek, akiknek ez nem egyszerű kérdés. Hanem a hivatásuk. Köszönöm, hogy ezt a hivatást választották.

A köszöntőt követően átadta a Pongrácz Sándor-díjat. A kitüntetést az egészségügyben dolgozók elismerésére alapította az önkormányzat, és 1999 óta adják át évente. A díjat páros évben orvosnak, páratlan évben szakmai munkát segítő egészségügyi dolgozónak ítélik oda. 2026-ban a díjazott dr. Czigler Csaba háziorvos.

Ahogy a méltatásban elhangzott: dr. Czigler Csaba 1988-ban diplomázott a POTE-n, Általános Orvostudomány szakon. Ezt követően a Tolna megyei Kórház és Rendelőintézet Szekszárd – ez volt akkor a neve – Aneszteziológiai osztályán helyezkedett el, ahol kezdetben rezidensként, majd szakvizsga után, aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvosként dolgozott. 1993-ban megpályázta Pálfa község háziorvosi állását, amit el is nyert. A háromezer lakosú községben egyedüli orvosként nagyon sok tapasztalatot szerzett a családorvosi területen. Ebben az időben csak hétvégén működött központi ügyelet, így hétköznapokon 24 órás készenléti ügyeletet tartott. 1995-ben lehetőség nyílott az orvosi praxisok vállalkozási formában történő ellátására; az elsők között vált vállalkozó háziorvossá. 1994-ben megnősült, két gyermek édesapja. 1998-ban, a négyéves gyakorlat lejárta után újabb szakvizsgát tett, ezúttal háziorvostanból. 1999 óta dolgozik Pakson, miután megpályázta és elnyerte a paksi hármas körzet háziorvosi állását. Kezdetben a Deák utcai rendelőben, majd a Váci Mihály utcában, saját rendelőben fogadja a betegeit. Közben ismét bővítette a tudását, foglalkozás egészségügyi szakvizsgát tett. Aktív résztvevője volt a városi-kistérségi ügyeletnek, annak OMSZ általi átszervezéséig. Iskolaorvosi feladatokat lát el a dunaföldvári Magyar László Gimnázium és Szakiskolában. Betegeit mindig a legjobb tudása szerint látja el. Tudására, tapasztalatára, problémamegoldó képességre egyre inkább szüksége van a betegellátás során, hiszen az alapellátásban jelennek meg először a betegek a problémáikkal.  A Covid–19 járvány ideje alatt sem zárta be a rendelő kapuit, minden odaérkező beteget ellátott. Rendszeresen bővíti, frissíti tudását továbbképzésekkel. Érdeklődik az új és innovatív módszerek iránt, amelyek segíthetik a diagnózist, illetve a betegek mielőbbi gyógyulását. A zsúfolt rendelések fáradalmait aktív pihenéssel, kertészkedéssel kezeli. Szeret elvonulni a tanyájára, ahol a friss levegőn a természet közelében, fizikai munkával tud megújulni.

Az ünnepségen köszöntötték Kernné Béda Erikát, aki dr. Czigler Csaba mellett dolgozik körzeti ápolóként, és Kollár Andreát, aki a PGYK szemészeti szakrendelésén asszisztens. Mindketten elismerésben részesültek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Tolna Vármegyei Területi Szervezetének Semmelweis-napi ünnepségén.

Az esten ünnepi műsort adott a Morning Sun zenekar. Az ünnepség pohárköszöntővel zárult.