Svájci szakmai úton jártak a TEIT polgármesterei

Az atomenergetika svájci alkalmazásának megismerése, a nukleáris létesítmények és a környezetükben lévő önkormányzatok kapcsolatrendszerének tanulmányozása céljából Svájcban járt a TEIT küldöttsége. Munkájukban jól hasznosítható tapasztalatokkal tértek haza a településvezetők.

Európa leghosszabb ideje működő atomerőművében, a svájci Beznau atomerőműben járt a Társadalmai Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) delegációja. Ellátogattak a ZWILAG radioaktívhulladék-tárolóba, ahol ideiglenesen tárolják a nagy aktivitású hulladékot, de ez a telephely szolgál a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésére is. Svájc központi radioaktívhulladék-tárolójának telephelyén megtekintették többek között a hulladékfogadó-épületet, a kis és közepes, valamint a nagy aktivitású hulladékok tároló épületeit, a plazmaégető üzemet és a dekontamináló részleget. Megismerték a plazmaégetés technológiáját, amely sokkal hatékonyabb elhelyezést tesz lehetővé, hiszen több ezer fokon „hőkezelik” a hulladékot, amelynek mennyisége ennek eredményeként ötödére csökken. Ezt követően a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges tárolójának tervezett helyszínét ismerhették meg. A létesítmény megépítéséért a radioaktív hulladék elhelyezésére kijelölt nemzeti cég, a NAGRA felelős. A kiszemelt helyszín Stadel közelében található, a létesítésiengedély-kérelmet pedig már benyújtották a nukleáris hatósághoz. A TEIT polgármesterei ellátogattak a Jura kantonban található Mont Terri szikla laboratóriumba is, ahol tíz ország részvételével negyven hosszú időtartamú kísérlet zajlik egy időben. A delegáció találkozott Patrick Zimmermannal, a radioaktívhulladék-tároló létesítménynek helyet adó Würenlingen és Michael Mader, a Beznau atomerőművet befogadó Döttingen települések polgármesterei­vel.

Forrás: TEIT Facebook-oldala

Gáncs István alelnök, Tengelic polgármestere, Schweigert György Györköny és Bakai Károly Foktő polgármestere sajtótájékoztatón számoltak be az út tapasztalatairól. Elmondták, hogy az emberek hosszú évtizedek óta együtt élnek az atomenergiával, és jövőbeni alkalmazásától sem zárkóznak el. A nukleáris cégek munkát biztosítanak a lakosság számára, ezért szeretnék, ha új atomerőmű épülne a régióban. A térség kiemelt figyelmet, támogatást élvez. A környező lakosság bizalmának megnyerése azért is fontos, mert Svájcban – mint Gáncs István kiemelte – nagyon gyakori a népszavazás, minden fontos kérdésben kikérik a lakosság véleményét. Hozzátette, a bizalomépítést szolgálja az is, hogy a befogadó települések vezetője vagy képviselője helyet kap a nukleá­ris létesítmény felügyelő bizottságában, így első kézből szereznek információt a cég tevékenységéről, terveiről. – Mind a műszaki szakmai programok, mind a települések vezetőivel történt egyeztetések kitűnő lehetőséget biztosítottak a svájci gyakorlat megismerésére és a szerzett tapasztalatok hazai alkalmazásának feltérképezésére – összegezte Gáncs István, aki arra is emlékeztetett, hogy a TEIT immár 34 éve végzi tájékoztató és ellenőrző munkáját a nemzetközi vérkeringésbe ágyazódva. Kiemelte, hogy ez a fajta önkéntes és politikamentes társulás, ami hazánkban alakult ki a nukleáris létesítmények körül, nemzetközi szinten is elismert, példaértékű. Ennek is köszönhető, hogy számos országból fogad településvezetőket a társulás. Legutóbb spanyol delegáció ismerkedett a magyar gyakorlattal, de a nukleáris létesítmények körüli önkormányzatok európai szervezete, a GMF is hazánkban, ezen belül Pakson tartotta legutóbbi közgyűlését. – A kinti tapasztalatok és a svájci kollégákkal való egyeztetések rengeteg hasznos tanulsággal szolgáltak, amelyeket a hazai önkormányzati munkában és a TEIT ellenőrző tevékenységében is kiválóan tudunk majd hasznosítani – összegezték a tanulmányút tapasztalatait.