A Roszatom vezérigazgatója a Paks II. projektről és a magyar féllel folytatott együttműködésről

Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója az orosz sajtónak adott 2026. augusztus 13-i nyilatkozatában részletesen beszélt a Paks II. Atomerőmű projekt helyzetérőlés kitért a magyar féllel folytatott együttműködésre is.

Konkrét kérdésre válaszolva Alekszej Lihacsov elmondta, hogy a paksi építkezés felgyorsult, és a Roszatom a projekt magyar megrendelőjével egyeztetett tervhez tartja magát. A Roszatom első embere emlékeztetett arra, hogy februárban megtörtént az első betonöntés a paksi 5. blokk reaktorépületének alapozásán. – Az alapozás 80 százalékban már elkészült, és eddig több mint 18 ezer köbméter betont dolgoztak be az alaptestbe – mondta. Kiemelte, hogy óriási mennyiségről van szó, miután hét olimpiai úszómedence térfogatának megfelelő mennyiségű betont használtak fel eddig. A tervek szerint az 5. blokk reaktorépületének alapozása még a tél előtt befejeződik, tette hozzá.

Forrás: paks2.hu

– A 6. blokkon jelenleg a földmunkák zajlanak a reaktorépület munkagödrének kialakítása érdekében. A földmunkák ütemesen, a tervek szerint haladnak, és az év végéig ezen a blokkon is megkezdődik az első betonöntés előkészítése. Közben a Paks II. Atomerőmű berendezéseinek gyártása is teljes lendülettel zajlik. Az új atomerőmű első nagyméretű berendezését – a 730 tonnás zónaolvadék-csapdát – 2024. augusztus 1-jén már leszállították az építkezésre. A Roszatomhoz tartozó gyárakban megkezdték mindkét blokk reaktorainak gyártását. Az 5. blokk reaktortartályának részegységei teljesen elkészültek, és hamarosan megkezdődik a reaktortartály összeszerelése is. A 6. blokk reaktortartály részegységeinek gyártása szintén az ütemtervnek megfelelően halad. A francia Alstom cég szállítja a Paks II. Atomerőműhöz a turbinákat és a hozzá tartozó berendezéseket, a turbinák gyártása 2025 áprilisában megkezdődött a franciaországi Belfort-ban. A Paks II. Atomerőmű építése nemzetközi projekt. Az orosz és magyar vállalatok mellett amerikai, cseh, francia, holland, német, osztrák, svájci, szlovák és török ​​vállalatok is részt vesznek benne. A Paks II. Atomerőmű építésén jelenleg mintegy 500 ember dolgozik – mondta Alekszej Lihacsov.

– Ami a második, a magyar féllel folytatott együttműködésre vonatkozó kérdést illeti, egy hónapja a magyar megrendelő (Paks II. Atomerőmű Zrt.) vezetősége megváltozott. Munkakapcsolatot létesítettünk az új vezetőséggel, és együttműködünk. Ami pedig az új magyar kormánnyal folytatott interakciót illeti: ahogy korábban is jeleztük, készen állunk a párbeszédre, ahogy arra is, hogy tényszerű és számszerűsíthető válaszokat adjunk a magyar kormány minden kérdésére. Eddig nem kaptunk megkeresést – mondta Alekszej Lihacsov.

A Roszatom vezérigazgatója így folytatta: Ma számos nyilatkozatot és különféle közlést látunk a magyar médiában a projekttel kapcsolatban. Abban bízunk, hogy a magyarországi energiabiztonságról és az atomenergia szerepéről szóló párbeszéd pragmatikus és konstruktív mederben fog zajlani. Az ország fejlődése a lehető leggyorsabb választ igényli a gazdaságot érintő energetikai kihívásokra, tette hozzá. – Szakértők szerint a Paks II. Atomerőmű építési projektjének bármilyen további késedelme, amely a főbb paramétereinek felülvizsgálatából ered, elkerülhetetlenül hatással lenne az egész ország fejlődésére és a lakosság jólétére is – hangsúlyozta a Roszatom vezérigazgatója.

Forrás: Roszatom sajtóközlemény