Paksi íjászsikerek a világbajnokságon

Kiválóan szerepeltek a Paksi Celőke Íjász Sportegyesület versenyzői a szilvásváradi 3D-s világbajnokságon. Kelemen Istvánnal, Gondán Györggyel, aki egyben a Nemzetközi Íjász Szövetség főtitkára is, valamint az egyesület vezetőjével, Makai Róberttel beszélgettünk a Lelátó szeptember 22-i adásában. 

István, ez volt az első nagy nemzetközi versenyed, és mindjárt a dobogó tetején találtad magad. 

Kelemen István: Ez igaz, habár kilencévesen már nyertem országos bajnokságot, ráadásul kicsit árnyalja a képet, hogy a kategóriámban nem volt vetélytársam, de az vigasztal, hogy a lőtt eredményemmel a felnőttek között ezüstérmes lettem volna.

Még csak tizennyolc éves vagy, miért pont az íjászatot választottad? 

Kelemen István: Négyéves koromban apu hazaállított egy tradicionális íjjal, mert ő már űzte ezt a sportot. Persze nekem is kellett venni egyet a méretemben. Azóta tart a szerelem. Kilencéves koromban kerültem Paksra, a Celőkéhez, ahol Makai János egyengette az utamat.

Gyuri, te a rutinosabb versenyzők közé tartozol, de a dobogó minden világversenyen elég motiváló erő, igaz?

Gondán György: Én már negyed évszázada koptatom a pályákat, és a siker minden Eb-n és vébén megismételhetetlen érzelmi töltetet ad. Címvédőként érkeztem Szilvásváradra, miután két éve Ausztriában megnyertem a világbajnokságot. Szerencsére most is nekem ment jobban, mint a többieknek, pedig nagyon jó ellenfeleim voltak. Mindig jönnek új arcok, de javarészt ismerősökkel találkozunk. 

Milyenek voltak a körülmények a Bükkben?

A környezet méltó volt a világbajnoksághoz, úgyhogy a huszonhárom országból érkező nyolcszáz versenyzőnek csak a 3D-s célpontokra kellett koncentrálnia. A Magyar Íjász Szövetség megtette a szükséges előkészületeket, az Eger Erdő Zrt. biztosította területet, amiért külön köszönet jár, hiszen a nemzeti park területén volt a verseny. A természetvédelmi hatóság is rugalmasan kezelte a kérelmeinket, így a gyönyörű Bükk-fennsíkot és a Szalajka-völgyet is megcsodálhatták a versenyzők.

Robi, az egyesület körül mindig történik valami változás, de ami állandó, az az utánpótlás-nevelés.

Makai Róbert: Amikor még a régi íjászpályánk használható volt, rengeteg utánpótláskorú versenyzővel dolgoztunk. Jöttek lányok és fiúk is szép számmal, sulibajnokságokat szerveztünk, diákolimpiára vittük őket. Sok korosztályos, országos és nemzetközi bajnokot neveltünk, és ahogy a Pisti is, öt-hat évesen kerültek hozzánk, a szemünk előtt nőttek fel. 

István, a vébé-arany mellé Szilvásváradon egy elismerő oklevelet is kaptál Feltörekvő tehetség címmel. Ez is ad egy kis pluszt, igaz? 

Kelemen István: Felemelő érzés volt, és ez is bizonyítja, hogy megtérül a sok-sok óra és kiadás, utazás, ami az edzésekkel és versenyekkel jár. Ráadásul nagyon jó a közösség a Celőke Íjász Sportegyesületnél, néha egy verseny inkább baráti találkozó, ahol együtt lövünk, örülünk a másik találatának, vagy éppen bosszankodunk, ha nem sikerül pontosan célozni. 

Gyuri, te nem Pakson kezdted íjász pályafutásodat. 

Gondán György: Dél-Pesten lakom, és még az „őskorban” a Malévnak volt egy komoly íjászklubja. Itt még olimpiai íjjal egy-két évet eltöltöttem, majd a katonai szolgálat megszakította ezt a szép időszakot. Aztán jött a munka, a család, egyebek, és csak a 2000-es évek elején kezdtem újra, szerencsére, mert tényleg egy nagyon jó közösségbe kerültem, ráadásul jöttek a jó eredmények is. 

Jelenleg az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu bázisán tartjátok az edzéseket, majd télen a régi dzsúdótermet veszitek birtokba. Mit hozhat a jövő? 

Makai Róbert: Először is köszönet az íjászok nevében az Atomerőmű Sportegyesületnek, hogy befogadott bennünket. Szerencsére a városvezetéstől ígéretet kaptunk arra, hogy a régi MHSZ lőteret a megfelelő renoválások után birtokba vehetjük, és akkor mondhatnánk, hogy ismét van egy minden íjászigényt kielégítő pályánk, ahol tovább folyna az utánpótlás nevelés is, ugyanis a jelenlegi lehetőségeink eléggé korlátozottak. 

Dallos Tibor