Magabiztos ASE győzelem az első bajnoki mérkőzésen

Elkezdődött a 2026/2027-es bajnokság, lejátszotta első mérkőzését az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A Gesztenyés úti sportcsarnokban az NKA Universitas Pécs ellen léptek pályára Eilingsfeldék.

A bajnokságra való felkészülés során több hazai és idegenbeli mérkőzésre is sor került, a piros-kékek megnyerték a hazai rendezésű Morgen Ferdinánd és a kaposvári Orosz László emléktornát is, még a felkészülés elején Szolnokon kaptak ki egy 4×8 perces meccsen. Az utolsó, a KK Spartak Subotica elleni szabadkai összecsapáson Benkéék három negyeden keresztül vezettek a szerb bajnok ellen, végül J.J. Chandler kiválása után tudták a maguk javára fordítani a mérkőzést a hazaiak.

Az ASE vezetőedzője, Ivica Skelin a Paksi Hírnöknek többek között elmondta: Úgy gondolom, időben kezdtük el a munkát, de a csapatépítés és a játék kialakítása természetesen folyamatos munka. Ez nem olyasmi, amit egyszer csak befejezünk; az egész idény során zajlik, és dinamikusan változik. Szombaton meglátjuk, hol tartunk, aztán tudjuk, hogy hétről hétre jobbnak kell lennünk. A mérkőzés előtt jelentették be, hogy kisebb sérülése miatt nem kockáztatják Eilingsfeld János játékát.

Fotó: Vasvári Márton

Joseph szerezte az első pontot, majd Chandler és Benke is beköszöntek, a vendégek a harmadik perc közepén találtak be először, 5-2 állt az eredményjelzőn. Chandler triplája után időt kért az NKA a negyedik perc elején, 8-2-nél. Young és Daniels is bekapcsolódtak a pontszerzésbe, a vendégek pedig nem tudtak mit kezdeni a paksi védekezéssel. Krivacsevics a gyűrű alól, Halmai távolról, Young pedig közelről volt eredményes, nagy különbséggel nyerte az első negyedet az Atom.

A második negyedben a vendégek nagyon belekezdtek, négy perc alatt egy 10-3-as szériával feljöttek 32-22-re, hazai részről csak Young 2+1-es akcióját lehetett feljegyezni. Sikerült rendezni a sorokat, Chandler három büntetője, majd Benke triplája után a pécsiek kértek időt az ötödik perc vége előtt, 38-22-nél. Ezután felváltva estek a találatok, Joseph, Young és Révész is betalált, Halmai triplája után 51-33 állt az eredményjelzőn. A tizedik perc vége előtt Krivacsevics, majd Chandler talált be, tizenkilenc pontra növelve a hazai előnyt.

Fotó: Vasvári Márton

A nagyszünet után Benke egymás után háromszor szerzett 2-2 pontot, húsz pontra növelve a különbséget a két csapat között. Daniels távoli találata után időt kértek a vendégek a negyedik perc vége előtt, 68-43-as állásnál. Révész Ádi majd Daniels volt eredményes, Young zsákolása után ismét a pécsiek kértek időt a hatodik perc végén 74-45-nél. Az utolsó percekben Géringer mellett Nagy Dani is lehetőséget kapott, Daniels és Joseph tripláival őrizte nagy előnyét a paksi csapat.

Az utolsó tíz percben sem változott a játék képe, Young alley oopolt, zsákolt, Daniels triplát dobott, Géringer és Halmai is betaláltak, az utolsó percekben Merkl Barna is lehetőséget kapott. A századik pontot Krivacsevics Márkó szerezte büntetőből, az utolsó találatot pedig ziccerből Nagy Dani dobta.

Atomerőmű SE – NKA Universitas Pécs 102-77 (29-12, 28-26, 25-18, 20-21).

ASE: Jay Jay Chandler 17/6, Nagy Dániel 2,Yasiin Yousef Joseph 8/3, Merkl Barna -, Géringer Gergő 3, Clarence Daniels 20/12, Révész Ádám 6, Benke Szilárd 16/3, Halmai Dániel 8/6, Kalif Young 15, Krivacsevics Marko 7.

Ivica Skelin: Az első negyedben elléptünk, nagy előnyt szereztünk, végig kontrolláltuk a mérkőzést.

Benke Szilárd: Amit a héten gyakoroltunk, azt mindenki végrehajtotta, akik beszálltak, azok is betartották a taktikai utasításokat.