Szüreti nap Dunakömlődön

Szüreti napot tartottak Dunakömlődön szeptember 19-én. A rendezvény évtizedek óta sikeres, a településrész apraja-nagyja részt vesz rajta, többen népviseletbe öltöznek, feldíszítik a traktorokat, autókat, lovaskocsikat. A felvonulás után, esténként pedig a szórakozásé a főszerep a faluház melletti téren.

Feldíszített traktorokkal, autókkal, lovas fogatokkal gyülekeztek a dunakömlődiek szeptember 19-én, a szüreti nap délutánján a faluház melletti téren. A rendezvényt Barnabás István alpolgármester (PDF) nyitotta meg. Köszöntőbeszédében a szőlőtermésről is szót ejtett, amely ugyan „idén nem lesz rekord, de ezen nem is kell aggódniuk a szüreti nap vendégeinek: a tavalyi jó termésből készült borokat kóstolhatják a kömlődi borászok jóvoltából, akik ezen a napon kinyitják présházaikat a nagyközönség előtt”. Az esemény megnyitóját követően felkerült a vándorbotra a többi mellé azt idei szüreti nap szalagja is. A szalagot idén is Hrivik Lászlóné hímezte, mint előtte évtizedeken át a többi szalagot is. 

Fotó: Babai István

A szüreti nap főszervezője a Dunakömlődi Településrészi Önkormányzat volt, a szervezésben a Csengey Dénes Kulturális Központ és a dunakömlődi borbarátok működtek közre. Szél Benjámin, a 8. választókörzet önkormányzati képviselője kiemelte: a hagyomány megőrzésének és az összetartás erejének fontos szerep jut a szüreti nap megszervezésében. 

– A felvonulás az igazi fokmérője ennek a rendezvénynek, hiszen itt tudják megmutatni a lakosok, mennyire sajátjuknak érzik Dunakömlődöt, ami nemcsak egy lakhely, hanem annál sokkal több: egy otthon, egy közösség. Ezt az eseményt mindig várják, és készülnek rá a lovasok, traktorosok is; sokszor kérni sem kell őket, önként jelentkeznek. A dunakömlődi emberek számára pedig fontos, hogy ne csak ott legyenek a rendezvényen, hanem meg is vendégeljék a felvonulókat – mondta a képviselő. Hozzátette: a résztvevők száma évről évre nagyjából ugyanannyi, ez mégis elégedettséggel tölti el, hiszen minden évben nagyon sokan csatlakoznak az eseményhez.  

A Szarkaláb Néptánc Egyesület rendszeres vendége és fellépője a szüreti napnak, az idei évben is invitálták a táncosokat a szervezők. A néptáncosok lepattantak az őket a menetben szállító kocsiról a kömlődi buszfordulónál, ahol széki és bukovinai táncot adtak elő. Povisel István, az egyesület vezetője elmondta, szívesen tesznek eleget a meghívásnak minden évben, mert szeretik a szüreti nap hangulatát, programjait.

A présházsoron a Táncolj Önmagadért! Tánccsoport állította meg a faluháztól indult menetet, és mutatták meg tánctudásukat. A felvonulókat út közben finomságokkal kínálták a dunakömlődiek. 

Táboriné Toller Katalin családjával, barátaival együtt a szüreti nap résztvevője volt idén is, mint gyermekkora óta mindig. – Három éve a gyerekekkel, családtagokkal feldíszítjük a platós autónkat, ehhez a csipkebogyót, kukoricát a határból, a szőlőt a kertünkből visszük. Nagyon szeretjük a szüreti napot, a viseleteket megrendeltem az internetről, a fiamnak a csőszruhát a testvérem varrja – avatott be a részletekbe Katalin. 

A késő délutáni órákban ért vissza a menet a faluház elé, ahol elkezdődtek a koncertek. A hangsúly a mulatós zenén volt. 

– Dunakömlőd Pakshoz tartozik, ezért nem versenyezni szeretnénk a programokban, hanem kiegészíteni a paksi rendezvényeket. Mindig azt szeretnénk itt megmutatni, ami Pakson kevésbé jellemző. A falunapok zenei repertoárja a retro stílust adja vissza, a szüreti napra pedig rendszerint a mulatós zene képviselőit hívjuk meg – mondta erről Szél Benjámin.

Ennek az elvnek megfelelve lépett fel szeptember 19-én Szabó Dávid, a Kredenc, Csocsesz, Bódi Guszti és Margó; DJ Tes pedig hajnalig szolgáltatta a diszkózenét.