Paks adott otthont idén a megyenapnak

– A megye örök, és összefogással bízhatunk a jövőben – emelte ki beszédében Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke a megyenapi ünnepi közgyűlésen, melyet idén Pakson tartottak. Mint mondta, a megye egyik szimbolikus helyszíne adott otthont a rendezvénynek, ahol fontos beruházás zajlik…

Tovább

Miklósa Erika adott koncertet Pakson

Paks várossá avatásának negyvenedik évfordulója alkalmából volt szabadtéri koncert a Szent István téren. Az esten először Tóthpál Szilvia és Kecskeméti Róbert operaénekesek műsorát láthatta a közönség, majd Miklósa Erika lépett fel. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes a Másképp című lemezéről énekelte el kedvenceit Harazdy Miklós zongoraművész és a Quartett Escualo közreműködésével…

Tovább

Indulhat a telephelykutatási program Bodán

Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a Bodai Agyagkő Formáció (BAF) telephelyvizsgálatára és -értékelésére vonatkozó telephelykutatási keretprogram engedélyt. A nukleáris hatósághoz a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit (RHK) Kft. fordult kérelemmel. Az OAH – mint honlapján olvasható – a vonatkozó jogszabályi követelményeknek megfelelően hirdetmény útján értesíti az érintett ügyfeleket.

Tovább

Másképp – Miklósa Erika koncertezik Pakson

A latinos dallamok és a dzsessz világába hívja klasszikus kalandozásra az érdeklődőket Miklósa Erika operaénekes szabadtéri koncertjére az Erzsébet Nagy Szálloda előtti térre. A Másképp című esten a művésznő kedvenc dalait énekli saját stílusában, izgalmas hangszerelésben a Quartett Escualo és Harazdy Miklós zongoraművész közreműködésével. Aki ellátogat a július 20-i estre, hallhat Piaf-sanzont, argentin tangót, operaslágereket, de olyan operaklasszikusokat is, mint a Csengettyű-ária vagy a Carmenből a Habanera.

Tovább

Süli János: A 2009-es döntés változatlanul indokolt

A magyarországi áramellátás biztonsága és a klímavédelmi célok végrehajtása érdekében is szükséges Paks II. megépítése, a 2009-es döntés változatlanul indokolt – mondta Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt.

Tovább