Kérdezők járják hamarosan a várost
Bárkihez bekopogtathatnak október 10. és november 30. között a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Kft. kérdezői. Az adatgyűjtés fókuszában
TovábbBárkihez bekopogtathatnak október 10. és november 30. között a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Kft. kérdezői. Az adatgyűjtés fókuszában
TovábbKözfoglalkoztatottakra hívtak rendőrt Pakson, mert menekültnek hitték őket – írta meg a Somogyi Hírlap internetes kiadása. Történt, hogy a bőszénfai
TovábbGombahatározó-túrára hívja az érdeklődőket az ASE Szabadidősport Szakosztálya és az Ökocsiga Közhasznú Egyesület. A kirándulás október 17-én lesz, a résztvevőket
TovábbFogyatékkal élők világa címmel rajzpályázatot hirdet a Veled is törődünk Egyesület Paks helyi iskolák diákjainak. Pályázni három korcsoportban lehet, külön
TovábbNem volt szükség rábeszélésre, az első hívó szóra jöttek az öregdiákok fellépni, kiállítani és a közönség soraiba is a Paksi
TovábbPaks sporttörténetéből ismerhet meg fejezeteket a közönség Kródi József: Egy elnök visszaemlékezései című kötetéből, amelynek bemutatóját a Városházán tartották. A
TovábbKiállítás és zenés irodalmi pódiumest is lesz a X. Országos Könyvtári Napok keretében a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban. Október
TovábbHárom kiállítás nyílt meg a Paksi Képtárban: a Hangárban Zirczi Judit és Szabó Ottó paksi alkotók, a nagycsarnokban a BLOCK
TovábbA városi ünnepséggel és kiállításmegnyitóval kezdődött október 1-jén a Szépkorúak hete programsorozat, amelyet minden évben megszerveznek a Csengey Dénes Kulturális
TovábbVisszaáll az egyirányú forgalom október 5-től az Anna utca alsó szakaszán, a Deák Ferenc és a Munkácsy utca között, tájékoztatta
Tovább