Közélet Közelről – 2023.11.06. – „Őrtűzzel Székelyföld autonómiájáért”

Pakson is megrendezték a Székely Nemzeti Tanács „Őrtűzzel Székelyföld autonómiájáért” elnevezésű eseményét a Gesztenyés úti ASE csarnok mellett október 29-én este. Ezen a napon Magyarország számos településén, Erdélyben, Románia magyarlakta területein és már Felvidéken is a székely autonómia-törekvésekre hívják fel a figyelmet az este fél 6-kor fellobbanó őrtüzekkel. Az Erdélyi Magyarok Tolna Vármegyei Egyesülete által szervezett eseményt kulturális programok színesítették.

Tovább

Márton-napi újboráldást tartottak Dunakömlődön

A program november 4-én várta az érdeklődőket a helyi présházsoron. Az eseményen Erb József atya szentelte meg a palackozott nedűket. Hagyomány, hogy ilyenkor a tavaly elásott borokat kiemelik a földből a helyükre pedig az idei italokat visszatemetik. A rendezvény délután 4 órakor kezdődött, az áldást és ásást követően kóstolót tartottak a szervezők. Ez után fáklyás felvonulás indult a faluházhoz, ahol az est folyamán a Pumerschein zenekar lépett fel.

Tovább

Ünnepi misét tartottak Szent Imre napján Dunakömlődön

A dunakömlődi Szent Imre templom névadójára, Imre hercegre emlékeznek minden évben a templomi búcsúval. November 5-én az esős idő ellenére is elindultak a gyalogos zarándokok a paksi plébánia elől, Dunakömlődre, ahol ünnepi szentmisén vettek részt. A misét a korábbi paksi kötődésekkel is rendelkező plébános, Szép Attila celebrálta.

Tovább

Az eltűnt városkép nyomában – Boszorkányperek Pakson (1. rész)

Könyves Kálmán királyunk óta tudjuk, hogy boszorkányok márpedig nincsenek, mégis a boszorkányhit éppoly lényeges eleme volt még a 18. századi társadalom tudatvilágának is, mint maga a vallás. A Tolna vármegyei boszorkányperek Simontornyán a rendes vármegyei büntetőtörvényszéken folytak, melyekből most a Pakshoz kötődő megdöbbentő eseteket elevenítjük fel.

Tovább

Paks továbbra is hosszú távon hazánk energiaszíve maradhat

Újabb lépéssel sikerült közelebb kerülni a nemzetstratégiai célok eléréséhez – így értékelte a tervezett üzemidő-hosszabbítási projekt újabb állomását a Híradónk által megkérdezett atomenergetikai szakértő. Hárfás Zsolt üdvözölve a környezetvédelmi engedélyhez szükséges megkötött szerződéseket elmondta, elindulhat az érdemi munka. Mint fogalmazott a végső cél, hogy a nukleáris biztonság elsőrendűsége mellett a paksi egységek további húsz éven keresztül rendíthetetlen bástyaként a hazai villamos energiatermelés szolgálatában állhassanak.

Tovább

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Mátrix projektben

Egy online térben elkövetett csalássorozatban idén tavasszal tett bejelentést egy áldozat a Paksi Rendőrkapitányságon. Csalók megtévesztették. Egy linket küldtek neki, amin rákattintás után adatokat adott meg. A bajba jutott férfi bankszámlájáról ezután körül-belül 3 millió forint tűnt el. A rendőrség szóvivője szerint a paksi nyomozók szinte azonnal elkezdték visszakövetni a szálakat. Kiderült, hogy a bűnözők az ország számos pontján követtek el hasonló módszerrel csalásokat. A rendőrök eddig 14 gyanúsítottat hallgattak ki. Közülük egy 24 éves férfi letartóztatásban várja az ügy folytatását.

Tovább