Ittasan vezettek, elfogták őket

Ittasan akart kocsikázni – autót is lopott hozzá egy 15 éves férfi Faddon. A rendőrség közleménye szerint a fiatal, nagynénje kocsiját vitte el engedély nélkül. Rokonával autókázás közben egy ház kerítésének hajtottak, mind a ketten megsérültek. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset a hosszú hétvégén. Többen vezettek részegen vagy kábítószer hatása alatt. A rendőrség az elmúlt napokban fokozott közúti ellenőrzést tartott a megye útjain. Pakson egy olyan járművezetővel szemben kellett intézkedniük, aki bódultan vezetett.

Tovább

Egymás közt Gyimóthy Évával – 2022.04.20. – Molnár Imréné

Magazinunkban ezúttal Molnár Imrénével, az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány egykori alapítójával beszélgettünk, akinek a karitatív munkáját számos díjjal ismerték már el. Idén megkapta a Megyei Prima díjat a VOSZ Tolna megyei szervezetétől és a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is. A beszélgetés során azonban mindenki számára világossá válik, Ancika nem a díjakért segített és segít másokon ma is, hanem azért, mert szeret adni. Szerinte ez a legjobb dolog az életben. Az interjúban beszél gyermekkoráról, szociális érzékenységének kialakulásáról, nevelési elveiről. Vallja: semmi sem történik véletlenül.

Tovább

Vásári forgatag és Lúdas Matyi a Tűzvirág premierjén

Forgatag és Lúdas Matyi! Premierre készül a Tűzvirág Táncegyüttes. Április 22-én és 23-án 19 órától kezdődik mindegyik bemutató a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az előadás első felvonásának vásári forgatagában az együttes valamennyi korcsoportját láthatja a közönség. A második felvonás táncszínházi produkciójában Fazekas Mihály klasszikusa, a Lúdas Matyi feldolgozását mutatja be az együttes. A Tűzvirággal idén is neves koreográfusok dolgoztak együtt, az előadást Mádi Magdolna művészeti igazgató rendezte.

Tovább

Látványterv a felújításról

A lakosság véleményét várja Paks polgármestere. Szabó Péter a főutca tervezése kapcsán április 27-én tart fórumot az érdeklődőknek. Mint ismert 114 millió forintból készülnek el a tervek a Kereszt utcától egészen a 6-os út becsatlakozásáig tartó szakasz átalakítására. A projekt jelenlegi szakaszában a lakosok kérdéseket tehetnek fel, vagy véleményt fogalmazhatnak meg.

Tovább