Nagyadózókat köszöntötte Paks önkormányzata

Paks legtöbb adót fizető vállalkozásainak igazgatóit látta vendégül a városvezetés az Erzsébet Nagy Szállodában kedden este. A városban működő cégek mintegy 7 milliárd forint adót fizettek be 2021-ben, amely a település költségvetéséből az összbevétel több mint felét tette ki. Szabó Péter, a város polgármestere és Süli János, a Paks 2 projektért felelős miniszter a fogadáson arról beszélt: ezen bevételek jelentősen hozzájárultak Paks fejlődéséhez.

Tovább

Regionális Judo Központ épül Pakson

Folyamatosan dolgoznak a munkagépek az ASE csarnok és a tekéző közötti területen. A markolók az alapot ássák napok óta. Az építkezést kedden késő délután Süli János is megtekintette. A Paks 2 projektért felelős miniszter a fejlesztés kapcsán kiemelte, ha elkészül az új edzőterem, a paksi cselgáncsozók méltó körülmények között folytathatják a felkészüléseket a világversenyekre is.

Tovább

Zárt ülést tartott a jogi, ügyrendi és pénzügyi bizottság

A képviselő-testületi ülést megelőzően rendkívüli ülést tartott Paks jogi, ügyrendi és pénzügyi bizottsága. A grémium zárt ajtók mögött vitatta meg egy esetlegesen fennálló összeférhetetlenséggel és méltatlansági eljárás kezdeményezésével kapcsolatos napirendi pontját. Paks polgármestere a téma kapcsán úgy reagált, nincs sem összeférhetetlenség, sem méltatlanság. Szabó Péter szerint a napirendi pont róla szóló tartalma is az ellenzék lejárató kampányába illeszkedik.

Tovább

Látványos FiziKaland a Csengeyben

FiziKalanddal folytatódott a tízéves Atomenergetikai Múzeum jubileumi rendezvénysorozata a Csengey Dénes kulturális Központban március 23-án. Délelőtt a város általános- és középiskolásai tekinthették meg a természettudományok nagyágyúi, Tóth Pál és Härtlein Károly különleges fizikashow-ját, délután pedig a családokat várták a fizikusok látványos kísérleteikkel.

Tovább

Előadás a hulladékmentes életmódról

„Dobd ki a szemetest! Hulladékcsökkentés lépésről lépésre” című kötetbemutatóval tartottak közönségtalálkozót a Paksi Városi Könyvtárban hétfőn este. A vendég Tóth Andi a könyv szerzője volt. Az eseményen a résztvevők betekintést nyerhettek a zero waste vagyis a hulladékmentes életmódba, és tippeket kaphattak hogyan tudják csökkenteni a szemetet környezetükben és háztartásukban. A rendezvényt az Internet Fiesta programsorozat részeként szervezte a városi könyvtár.

Tovább