A madarak tapsolnak, amikor felszállnak – tárlatvezetés a képtárban

„A madarak tapsolnak, amikor felszállnak” című kiállítás tárlatvezetésén vehettek részt az érdeklődők július 31-én délután a Paksi Képtárban. Az október végéig megtekinthető kiállítás anyagát, egyfajta szemlélődési példagyűjteményt Fusz Mátyás, Kristóf Krisztián és Zalavári András képzőművészek állították össze.

Tovább

Várják a jelentkezőket a Város Napjára

Szeptember 3-án és 4-én tartják meg idén a Város Napja programsorozatot – jelentette be Szabó Péter. Paks polgármestere sajtótájékoztatón mondta el, hogy várják a civil szervezetek, egyesületek jelentkezését, az ehhez szükséges jelentkezési lapok a város honlapjáról letölthetők. A Város napja programsorozaton fellép többek között Rúzsa Magdi, valamint Majka & Curtis & Nika.

Tovább