Paletta – 2020.05.07. – Tömbbelsőkoncertek

Tömbbelsőkoncertek hétről hétre a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a járványügyi veszélyhelyzet ideje alatt indított el az önkormányzat és a kulturális központ. A helyi együttesek, énekesek és táncosok fellépéseit az épületek ablakaiból, erkélyeiről nézhetik a paksiak. A rendezvénysorozat első 9 állomásából készítettünk összeállítást mai magazinunkban.

Tovább

Adományosztás lesz ismét a Segítők Házában

Adományosztást tart május 12-én a Tolnai úti Segítők Házában az Önzetlenül Segítők Paks Alapítvány. Elsőként a gyermekes családokat várják, majd a többi rászorulót is, több mint 100 csomagot állítanak össze támogatóik segítségével az eseményre. Az adományosztás a járványügyi szabályok betartása mellett történik majd.

Tovább

Elfogadta a beszámolókat Szabó Péter polgármester

Csökkent a halálos balesetek száma. Javult a közlekedésbiztonsági helyzet tavaly a 2018-as évhez képest – ez derül ki a rendőrség városvezetéshez benyújtott beszámolójából. Az összefoglalót a hatóságon kívül a Katasztrófavédelem is elkészítette. A dokumentumokat Szabó Péter, Paks polgármestere most egyéni hatáskörben fogadta el. A város vezetője a beszámolók kapcsán kiemelte, a javuló tendenciák egyértelműen alátámasztják azt a hatóság által korábban is ismertetett álláspontot, amely szerint Paks a béke szigetének nevezhető.

Tovább

Közélet Közelről – 2020.05.06. – Városvezetői döntések

Erdei Judit, valamint Péterné Lengyel Judit a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusai vehetik át idén a Gyermekeinkért kitüntetést. Az elismerés odaítéléséről Szabó Péter Paks polgármestere – kikérve a képviselő-testület tagjainak véleményét – a veszélyhelyzet miatt egyéni hatáskörben döntött. A város vezetője határozott továbbá a Pongrácz Sándor kitüntetés odaítéléséről is. A díjat a hagyományoktól eltérően idén két orvos veheti át: dr. Fodor Ágnes és dr. Farkas Edina Éva. A Deák Ferenc kitüntetésre méltó köztisztviselő személyéről is meghozta a döntést a városvezető. A díjat Vasadi Andrásné veheti át várhatóan szeptember 12-én a Város napján. Az elismeréseken kívül Szabó Péter polgármester területet és ingatlant is kijelölt értékesítésre a PIP Nonprofit Kft. vételi ajánlatára.

Tovább