Lakossági és önkormányzati igények a fórumon

Felháborodottan távozott az érdeklődők nagy része, miután kiderült, hogy annak ellenére, hogy a postaládájukba eljuttatott szórólap szerint a Malomhegyre tervezett fejlesztésről hallhatnak, ez nem szerepelt témaként azon a lakossági fórumon, melyet kedd délutánra hirdetett meg az önkormányzat. A partnerségi egyeztetésen a településszerkezeti tervvel és a helyi építési szabályzattal kapcsolatban beérkezett 158 lakossági, önkormányzati és egyéb kérést, javaslatot ismertették.

Tovább

Köszönet az életmentő paksi rendőröknek

Köszönetet mondott és jutalmat adott át Szabó Péter polgármester annak a három rendőrnek, akik a Kereszt utcai tűzesetnél emberéletet mentettek. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Tesényi Attila r. főtörzsőrmester körzeti megbízott és Orsós Krisztián r. törzsőrmester járőr életük kockáztatásával hoztak ki az épületből egy nőt, a sérültet Bíró Ilona Mária címzetes r. főtörzsőrmester élesztette újra…

Tovább

Ez lesz a program augusztus 20-án Pakson

A nyár zárásaként nemzeti ünnepünkhöz méltó városi rendezvényt terveztünk, szerveztünk – tájékoztatott Tell Edit, a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője. Elmondta, hogy a kormányzat által meghirdetett Családok éve 2018 országos kampányhoz csatlakozó rendezvénynek szánt programokkal színvonalas szórakozást, értelmes időtöltést kívánnak nyújtani a családoknak augusztus 20-án…

Tovább

Paksi küldöttség tett látogatást Reichertshofenben

Első alkalommal tett látogatást Szabó Péter polgármesterként Reichertshofenben. Ebből az alkalomból Michael Franken polgármester felkérésére kézjegyével látta el a város Aranykönyvét. A látogatása során szó esett a jövőbeni tervekről is. Harminc éve lesz 2019-ben, hogy Paks és Reichertshofen testvérvárosi szerződést kötött, emellett a Reichertshofener Musikanten zenekar fennállásának 35. évfordulóját ünnepli majd…

Tovább

Elrendelték a hőségriadót

Kiadta a vörös kód figyelmeztetést a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár július 29-én 12 órától, olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján. A napi középhőmérséklet helyenként a 27 Celsius-fokot is meghaladhatja. Az előrejelzés szerint kedden tovább fokozódik a hőség…

Tovább

Lakossági fórumot tart az önkormányzat

Lakossági fórumot tart az önkormányzat 2018. augusztus 7-én 17.00 órakor a Paksi Polgármesteri Hivatal nagy házasságkötő termében a Településszerkezeti Terv és Paks Város Helyi Építési Szabályzatának módosítása kapcsán. A módosítás céljai, területei: Paks város teljes közigazgatási területét érintő lakossági és önkormányzati igények…

Tovább