Új technológiák a hegesztés területén

Hegesztői szakmai napot tartottak május 15-én az Energetikai Technikum hegesztő műhelyében. A bemutatók alkalmával a diákok olyan technológiai újdonságokat ismerhettek meg a hegesztés területén, melyet elméletben már tanulnak, de a gyakorlatban nem tudták eddig kipróbálni. Ilyen például a kollaboratív hegesztőrobot is, amely gyorsan és egyszerű módon programozható bármilyen gyártásfolyamatba.

Tovább

A középosztály forradalma

Dr. György László közgazdász, szakpolitikus, kormánybiztos volt a vendége a Paksi Konzervatív Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége paksi csoportja által szervezett beszélgetésnek május 14-én. A könyvbemutató a meritokratikus stratégiát helyezte középpontba, a Paksi Közéleti Estek programsorozatának huszadik rendezvényén.

Tovább

Nyílt napot és gyermeknapot tartott az RHK Kft.

Május 11-én számos programelem közül válogathattak a látogatók Bátaapátiban. A gyerekeket többek között kézműves foglalkozás, arcfestés, lufi hajtogatás és gokart várta. Délelőtt a MintaPinty zenekar fellépését is megtekinthették. Közben a felnőttek a tároló mindennapjait ismerhették meg, a tájékoztató alkalmával kézbe vehették azt a több százmillió éves gránitot is, amelynek szívében alakították ki a kamrákat.

Tovább

Példaképek küldetése és lehetőségek nyújtása

A Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft, és a Civilek a Kultúráért és a Felzárkóztatásért Egyesület társszervezésében Lehetőség napot tartottak május 12-én a Táncsics parkban, ahol színes programokkal, kortárs roma festőművészek alkotásainak kiállításával, cigány népismereti foglalkozással, gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket. Az országjáró rendezvénysorozatban a szervezők vendég példaképek közreműködésével szeretnének bátorítást adni a jövő nemzedékének.

Tovább

Népszerű volt a programsorozat harmadik állomása is

A kerékpározással ért véget a Paksi Sportegyesület szervezésében a Fuss, ússz kerékpározz a gyermekedért rendezvénysorozat május 11-én. Ez alkalommal megközelítőleg 1200-an kerékpároztak. A résztvevők a buszpályaudvar melletti parkolótól egészen a csónakházig tekertek, képviselve nevelési és oktatási intézményeiket.

Tovább