Közélet Közelről – 2023.01.09. – Évet értékelt a paksi atomerőmű vezetése

Településvezetőknek adott tájékoztatást az atomerőmű vezetése január 6-án Balatonfüreden. Pekárik Géza vezérigazgató értékelve a 2022-es esztendőt elmondta, biztonsági szempontból impozáns év volt, hiszen mindössze négy jelentésköteles esemény történt. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kitért arra is, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt az üzemanyag ellátás biztosításának területén is sok feladatuk volt. Tavaly összesen húsz, úgynevezett blokknap hiány történt, emiatt véleménye szerint szerényebbek lesznek a gazdasági eredmények. Az évértékelővel egybekötött informális beszélgetésről szól mai műsorunk.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.12.23. – Köves Péter és Kis-Nagy Gyula

Nem eseménytelen az év végi időszak sem a Katasztrófavédelemnél, sem a Mentőszolgálatnál. Legutóbb a Tolna megyei Kisvejkén tragédiával végződött egy háztűz. Erről az esetről is beszélünk mai műsorunkban stúdiónk vendégeivel, Köves Péterrel, a Tolna megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjével és Kis-Nagy Gyulával, a szekszárdi mentőállomás vezetőjével.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.12.12.

Legfrissebb közéleti magazinunkban ezúttal három témával foglalkozunk. Új összeszerelő üzemmel bővült az ipari park: az ALISCA BAU Zrt. Európai Uniós támogatással megvalósított paksi telephelye közel ötven új munkahelyet teremthet. Szó lesz emellett a Sygnus Kft. fejlesztéséről, és a Tolna megyei önkormányzat évértékelőjéről is beszámolunk.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.11.21. – Tolna megyei Prima Gála

Szabadi Mihály koreográfus, Lukácsi Pál helytörténeti kutató és Janóczkiné Kiszli Vanda vehette át idén a Tolna megyei Prima díjat. A VOSZ 17. Alkalommal rendezte meg a hagyományos Prima Gáláját. A november 18-i ünnepségen a megyei év vállalkozója díjakat is átadták. Az ünnepségről szól mai műsorunk.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.11.02. – Szabó Péter és Szántó Zoltán

Hónapok óta folyamatosan zajlanak az önkormányzatnál az egyeztetések, vizsgálják a lehetőségeket, hogyan lehet az energiaválság miatti problémákra megoldást találni, hogyan lehet kikönnyíteni a város jövő évi költségvetését. Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester az aktualitásokról tájékoztatnak.

Tovább

Közélet Közelről – 2022.10.31. – Élelmiszeripari beruházás a térségben

Új egységgel bővült a Tamási Hús Kft. Az üzemet ünnepélyes keretek között október 21-én adta át Peter Schulze ügyvezető, Süli János országgyűlési képviselő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer. A mintegy 14 milliárd forintos kapacitásbővítésnek köszönhetően 255 új munkahely jön létre. Az új üzemben prémium minőségű bacon-t készítenek, a termékek 80 százalékát külföldön értékesíti a cég. Az új üzemegységről szól műsorunk.

Tovább