Lelátó – 2026.09.15. – Farsang-Kókai Flóra és Tóth Márton
Az előzetes várakozásnak megfelelően alakult a nevezések száma a különböző távokra. Sok ismerős arccal találkozhattunk az idei eseménye, ahol a
TovábbAz előzetes várakozásnak megfelelően alakult a nevezések száma a különböző távokra. Sok ismerős arccal találkozhattunk az idei eseménye, ahol a
TovábbKedden ismét útra kel az E-taxi. A jobb egyben most Kováts Balázs foglal helyet. Az ESZI alapító igazgatója a 40. születésnapját ünneplő intézmény múltjáról mond el számos részletet.
TovábbTöbb mint 26,2 millió forint gyűlt össze a Richter Egészségváros Program paksi állomásán. Szeptember 12-én minden résztvevő, az egészségügyi szűréseken, előadásokon való részvétellel saját magán kívül a Paksi Gyógyászati Központot támogatta. Az összeget az egészségügyi intézmény fejlesztésekre fordítja.
TovábbPaks történelmének legnagyobb és az országos sajtóban kapott publicitás folytán egyik legjobban dokumentált tűzkatasztrófája 1889. július 20-án pusztított. A korabeli jelentések szerint 14 óra táján kenyérsütés közben kigyulladt Jäger József háza az Új (Rákóczi) utcában és a viharos időben rövid idő alatt lángra kaptak a vele párhuzamos utcák.
TovábbKét témával foglalkozik mai magazinunk. A Paksi Borbála rendezvénysorozatáról szóló beszámolót követően Rudolf Péterrel láthatnak interjút, a szeptember 12-i Richter Egészségváros kapcsán. Tartsanak velünk!
TovábbPaks Város Önkormányzatának képviselő-testületi ülése – 2026.09.10.
TovábbKihez forduljunk, ha úgy érezzük, valami nincs rendben lelkileg?
Az Egyensúlyban test és lélek magazinunkban ezúttal egy fontos és sokakat érintő kérdésről beszélgettünk Vájer-Nagy Mariann és Kovács Judit Neszta klinikai szakpszichológusokkal.
Amikor úgy érezzük, hogy lelkileg valami nincs rendben, gyakran már az első kérdésnél elakadunk: kihez forduljunk? Pszichológushoz? Pszichiáterhez? Mikor elég egy beszélgetés és mikor van szükség másfajta segítségre?
A segítségnyújtás útvesztőiben nem mindig könnyű eligazodni, pedig a megfelelő helyen, a megfelelő időben kapott támogatás sokat számíthat.
A mai rendhagyó sportmagazin vendége Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője, ezúttal a fiatalok beépítéséről, a tehetségek esélyeiről beszélget a mesterrel Méhes Tamás, a klub kommunikációs vezetője.
TovábbA Lelátó vendége Bedecs Ferenc, az Atomerőmű Sportegyesület kajak-kenu szakosztályának vezetőedzője és Hodován Dávid, a szakosztály kenusa. Beszélgettünk a legutóbbi poznani világbajnokság versenyeiről, valamint a magyar bajnokság sikereiről, ahol az Atomerőmű SE a 25 éremszerző egyesület rangsorában az előkelő ötödik helyen végzett.
TovábbIdén is megtartotta a Vármegyenapot a Tolna vármegyei Önkormányzat. Az ünnepségnek ezúttal Kakasd adott otthont szeptember elsején. A vármegyei közgyűlés a hagyományoknak megfelelően ezúttal is díjazta, azokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak a vármegye gyarapításához, a sport, a kultúra, a közbiztonság, vagy akár a közszolgálat területén. Ezen az ünnepségen hirdették ki a kiemelt vármegyei értékeket is. Tolnaikum lett a bölcskei víz alatti régészeti lelőhely és a hozzá kapcsolódó gyűjtemény, valamint Garay János költészete. A vármegyenapról szól mai magazinunk tartsanak velünk!
Tovább