Választás 2024 – 2024.05.23. – Német Nemzetiségi Önkormányzat
Műsorunk következő részében a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat jelöltjei mutatkoznak be és ismertetik programjukat.
TovábbMűsorunk következő részében a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat jelöltjei mutatkoznak be és ismertetik programjukat.
TovábbKezdetét veszi a Telepaks élő választási fórumsorozata. A műsor első élő adásában a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat jelöltjeit ismerhetik meg.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó. Az elmúlt héten a Paksi FC a Magyar Kupa győzelmet és a Bajnoki ezüstöt is megszerezte. Így a sportmagazinban ezúttal a labdarúgásé a főszerep.
TovábbÚjra úton az E-Taxi! A jobb-egyben ezúttal Seregély Erzsébet ül, akit Paks város önkormányzata Paks Város Környezetéért díjban részesített.
TovábbAz egykori paksi vasútállomáson folytatjuk a Paks-Dunakömlődi németség elűzetésének történetét. A hazai svábok elhurcolásának országos emléknapja január 19., a dunakömlődiek és a paksiak számára azonban 1946. május 29. fontos dátum, hiszen ekkor indultak az első kitelepítő vonatok, melynek során a kömlődi lakosság 98%-át, és az adatok szerint Paksról 15 főt elhurcoltak Németországba. A településrész északi határában a főút mellett álló hármaskereszt mementóként hirdeti a szülőföldjéről elűzött több mint 2000 kömlődi emlékét.
TovábbIsmét jelentkezik Közélet közelről című magazinunk! Témája az elmúlt héten vasárnap, a Táncsics parkban megtartott Lehetőség nap.
TovábbFőszerepben a hagyományőrzés. XXIV. alkalommal rendezte meg a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat a hagyományos nemzetiségi napját. Erről szól közéleti magazinunk.
TovábbIsmét jelentkezik Hit-élet című vallási magazinunk. A vendég ezúttal Vasadi Teodor, a Paksi Baptista Gyülekezet lelkipásztora, aki a pünkösdre való készülődésről mondja el gondolatait.
TovábbHa kedd, akkor Lelátó! A sportmagazinban ezúttal Braun Ákossal és Pupp Rékával beszélget Dallos Tibor a judo-sikerekről és a sportoló előtt álló kihívásokról. Magazinunk második felének a témája a labdarúgás. Május 15-én a Puskás Aréna ad otthont a MOL Magyar Kupa döntőnek: a Paksi FC a Ferencváros ellen lép pályára. A finálét megelőző május 13-i sajtótájékoztatón Bognár György és Dejan Stanković vezetőedzők, valamint Windecker József, a Paksi FC játékosa elmondták, hogy készen állnak az összecsapásra. A sajtótájékoztatóról is beszámolunk a Lelátóban.
TovábbElkezdődött a Paks II. Atomerőmű reaktortartályának kovácsolása Oroszországban. Az atomerőmű szívének tekintett berendezés gyártásának indulása a Paks II. beruházás egy újabb jelentős állomása. Többek között erről láthatnak összefoglalót a Szinergia magazinban.
Tovább