Ők voltak a legszebbek a hétvégén
Egy bácsbokodi lány, Simó Dorottya Luca lett a Nemzetközi Alpok-Adria Szépségverseny Tolna megyei döntőjének győztese, Paks szépe pedig egy hódmezővásárhelyi
TovábbEgy bácsbokodi lány, Simó Dorottya Luca lett a Nemzetközi Alpok-Adria Szépségverseny Tolna megyei döntőjének győztese, Paks szépe pedig egy hódmezővásárhelyi
TovábbKözeledik az eboltás ideje, aminek alkalmával minden három hónaposnál idősebb házi kedvencnek meg kell kapnia a veszettség elleni vakcinát. Veszettség
TovábbÖtven általános iskolás roma tanuló felzárkóztatására és tehetséggondozására indult a tanév elején indult az a mentorprogram, melyre az atomerőmű adórendelkezési
TovábbA Paks-Géderlak között üzemelő komp március 26-tól 7-től 12 óráig, majd 14-től 19 óráig közlekedik óránként, egész órakor a paksi
TovábbA Mezőföldvíz Kft. értesíti a lakosságot, hogy március 25-én 19 és 24 óra között a Dózsa György út körforgó és
TovábbMegkönnyíti a pontos diagnózist, ha a páciensek magukkal hozzák korábbi leleteiket és szemüvegeiket, hiszen ezek értékes információkat hordoznak az orvos
TovábbNőtt a közlekedési balesetek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, ezek áldozatai többségében idősek. Igaz ez országosan és megyei
TovábbA Nemzetközi Alpok Adria Szépségverseny Tolna megyei döntőjére várják az érdeklődőket március 26-án 18 órára a Csengey Dénes Kulturális Központba.
TovábbVéradás lesz március 29-én és 30-án 9 és 16 óra között a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban. A véradók vigyék
TovábbHa kedved szottyan sétálni egyet az Ürgemezőn és segítenél a nálunk költő védett madaraknak fészkelőhelyeket kitenni, akkor március 26-án 14
Tovább