A rétesnyújtó villámtanfolyam titkát is ellesheti
Minden csínját, bínját bemutatták a németkéri háziasszonyok a sokak számára varázslatnak tűnő művelet, a rétestészta nyújtásának fortélyairól az idei Kultúrházak
TovábbMinden csínját, bínját bemutatták a németkéri háziasszonyok a sokak számára varázslatnak tűnő művelet, a rétestészta nyújtásának fortélyairól az idei Kultúrházak
TovábbMár hagyomány, hogy Paks polgármestere köszönetét fejezi ki a legtöbb iparűzési adót fizető cégek és vállalkozások vezetőinek, hogy erősítik a
TovábbNagyra törő álmokat dédelget és ehhez mérten nagy léptekben halad a Paksi Pedagógus Kórus. Bár az énekkar még kétéves sincs,
TovábbÖsszesen 151 diák, közöttük 15 középiskolás nevezett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, illetve a Gordius Matematika Tesztverseny paksi területi fordulójára, a
TovábbPedro Almodóvar rendező A bőr, amelyben élek című spanyol filmdrámáját vetítik szerdán 19 órakor a VMK art-termében. A történet szerint
TovábbNémi irigységgel tűzdelt elismeréssel hallgathatták a kívülállók a németkérieket, amikor – a Csengey Dénes Kulturális Központ vendégeként – elénekelték himnuszukat.
TovábbJuhász Józsefné és dr. Juhász Katalin kézimunka kiállítása nyílik február 20-án hétfőn 18 órakor a dunakömlődi faluházban Öltögető címmel. Az
TovábbMoziplakát-kiállítással, filmbemutatóval, a Sosem Ugyanaz Comedy Klub estjével és könnyűzenei koncertekkel kezdődött pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal program a Csengey Dénes
TovábbNem járt személyi sérüléssel az a baleset, ami péntek kora délután történt a Kurcsatov utcában. Tudósítónk beszámolója szerint ezúttal nem
TovábbAz Éjfélkor Párizsban című spanyol-amerikai romantikus vígjátékot vetítik a kulturális központ színháztermében február 17-én 19 órakor. A történet szerint Gil
Tovább