Felhívás augusztus 20-ra – Alkossunk együtt élő nemzeti lobogót!

Egy különleges kezdeményezés kapcsán várják a paksi lakosok, egyesületek, civil szervezetek, baráti társaságok, munkahelyi csoportok jelentkezését az összefogás jegyében, hogy államalapításunk ünnepén létrehozzuk Magyarország legnagyobb élő nemzeti lobogóját. Az első hétszáz jelentkező az AtomCity Brand által biztosított pólót kap ajándékba…

Tovább

Augusztus 20-i városi ünnepség a Jézus Szíve templomban – 2022.08.22.

Szabó Péter polgármester Jézus szíve templomban tartott ünnepi beszédét követően a történelmi egyházak közreműködésével megszentelték az új kenyeret augusztus 20-án. Az államalapítás 1021. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésről készítettük összefoglalónkat.

Tovább

Családi programok és koncertek augusztus 20-án

Családi programokkal, koncertekkel folytatódott a Szent István-napi rendezvénysorozat augusztus 20-án délután az ürgemezei pihenőparkban. Egyebek között csillámtetoválás, babasarok, pedálos gokart, tulipános parasztudvar és ládaderbi várta a családokat. A színpadon a Kolompos együttest, Alee-t, a Tűzvirág Táncegyüttest és a Carson Coma koncertjét is megtekinthette a közönség. A programokat lézershow zárta.

Tovább

Megszentelték az új kenyeret

A Jézus Szíve templomban tartottak megemlékezést az államalapítás évfordulója alkalmából augusztus 20-án. Szabó Péter polgármester beszédét követően a történelmi egyházak közreműködésével megszentelték az új kenyeret, majd az ünnepség végén – a hagyományt követve – megkínálták a jelenlevőket a kenyérből.

Tovább

Ez lesz a Szent István Napok programja Pakson

Szent István-napi ünnepi megemlékezésre várja  a lakosságot Paks Város Önkormányzata augusztus 20-án 10 órára a Bazársor tetejére. Beszédet mond Szabó Péter polgármester. Augusztus 19-21. között a Szent István Napok keretében gyermek- és szórakoztató programokkal, gasztroudvarral, valamint koncertekkel is várják az érdeklődőket, a helyszín a paksi ürgemezei pihenőpark…

Tovább

Közélet Közelről – 2021.09.22. – Rendezvények értékelése

Eseménydúsan zárult a nyár és programokban gazdag volt a kezdődő ősz Pakson. Az augusztus huszadikai három napos programon, valamint a szeptember harmadikai és negyedikei Város Napján is rekordok dőltek meg a résztvevők számát tekintve. Erről beszélgettünk mai műsorunkban stúdiónk vendégeivel, Szabó Péterrel Paks polgármesterével, Márkus Zalánnal a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatójával és Ruff Ferenccel Paks külkapcsolati és rendezvényszervezési referensével.

Tovább

Városi programok értékelése

Rekordok dőltek meg az augusztus huszadikai három napos programon és a szeptember harmadikai és negyedikei Város Napján is. A rendezvények főszervezői Paks polgármesterével közösen értékelik a nyár végi, ősz eleji időszak városi programjait a Közélet Közelről című műsorban. A beszélgetésben szó esik arról is, hogy hogyan tervezik a két program nagyrendezvény folytatását.

Tovább