147 mintát pontoztak

54. alkalommal rendezett borbírálatot Bölcske Önkormányzata, a Bölcskei Borbarát Klub, valamint az Agro Bölcske Zrt. Már több mint fél évszázada hagyomány a településen a verseny, ami fontos része Bölcske borkultúrájának. A megnyitókat és szakmai bevezetőket követően szombaton délelőtt vette kezdetét a bírálat. A bizottságban ülők fehér, rozé, siller és vörösbort értékeltek, összesen 8 kategóriában.

Tovább

Borverseny a Sárgödör téren

Április 7-ig, csütörtökig adhatják le boraikat Kovács Mihály présházába azok a gazdák, akik beneveznek a Rendhagyó Borversenyre. A Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete által szervezett megmérettetést április 9-én 15 órától tartják a Fabro Pincében. – Minden nevező gazda egyben bírálhatja, pontozhatja is a borokat. Ez a minél jobb minőségű borok készítésére sarkallja őket. A színvonal folyamatosan emelkedik – mondta az egyesület titkára.

Tovább

Borverseny lesz a Sárgödör téren

Regionális Siller Borversenyt szervez a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete június 26-án szombaton. Az esemény napján Sárgödör téri zenés borbarangolásra várják az érdeklődő közönséget. A téren nyitott pincék sora várja a borkedvelőket, a programhoz csatlakozó pincékben borkóstolásra lesz lehetőség 16.00 órától. A hangulat megalapozására Papp István térzenét szolgáltat.

Tovább