Vállalkozók és civil szervezetek véleményét kérik

Paks Város Önkormányzata a helyi vállalkozók és civil szervezetek véleményét, tapasztalatait, ötleteit is szeretné felmérni, és ezáltal a helyi lakossághoz hasonlóan bevonni őket a város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájának elkészítésébe. A kérdőívek a város honlapján elérhetők…

Tovább

Város napja kulturális kavalkád Pakson

Hosszú várakozás után – bár rendhagyó módon nem tavasszal, hanem szeptemberben – ismét volt Város napja rendezvény Pakson. A megszokott programelemek mellett képzőművészeti kiállítással és filmvetítéssel a Paksi Moziban újdonságok is megjelentek a palettán. A rendezvényt új helyszínen, az Atom téren rendezték…

Tovább

Várják a jelentkezéseket a Város napja programra

A megszokottól eltérő helyszínen, a felújított Atom téren rendezik meg az idei Város napja programot szeptember 3-án és 4-én. Mivel a rendezvény nagy részben a helyi civilszervezetek jelenlétére épít, szeretnénk, ha idén is minél nagyobb számban aktív résztvevői lennének ennek a két napnak. Arra kérik őket, hogy mihamarabb jelezzék részvételi szándékukat…

Tovább

Pályázatok elbírálásáról is döntött a polgármester

Kihirdették a fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedésének támogatásáról szóló pályázati eredményeket. Szabó Péter polgármester egyéni hatáskörben bírálta el a kérvényeket, 16 pályázat volt támogatható. A letelepedési támogatás mellett szakbizottsági pályázatok elbírálása is szerepelt az áprilisi testületi ülés napirendi pontjai között.

Tovább

Kiírta pályázatait a Humánpolitikai Bizottság

Kiírta a szakképzett pályakezdők letelepedési támogatására pályázatát a Humánpolitikai Bizottság. A grémium emellett az esélyegyenlőségi, a kulturális, valamint a szociális és egészségügyi területen érintett civil szervezeteknek, alapítványoknak, közalapítványoknak, egyesületeknek támogatására is közzétette felhívását.

Tovább