Lelátó – 2026.02.03. – Floorball diákolimpia országos döntő & Blatt Pál emléktorna

A floorball diákolimpia országos döntőben Egerben, az ESZI-s lányok és fiúk kiváló eredményeket értek el köztük kétszer is a dobogó legfelső fokára állhattak, edzőikkel, felkészítőikkel Nagy Gáborral és Szabadi Tamással a sikerekről beszélgettünk. 13. alkalommal rendezték meg a Blatt Pál kispályás teremlabdarúgó tornát az óvodás korcsoportban a helyszín ezúttal is az ASE sportcsarnoka volt.

Tovább

Ipari informatikát is tanulhatnak szeptembertől az ESZI-ben

Nyílt napot tartottak az Energetikai Technikum és Kollégiumban. A rendezvényt ebben a tanévben is kétszer szervezték meg, hogy valamennyi érdeklődő nyolcadik osztályos megtekinthesse a technikum teljes képzési kínálatát. A hagyományos igazgatói tájékoztatót november 19-én az ágazatok bemutatkozása követte, a diákok a műhelyekben a gépeket is kipróbálhatták. A nyílt napon elhangzott: szeptemberben elindul az ipari informatika ágazat.

Tovább

Az ESZI diákja nyerte a versenyt

Kihirdették a Környezetvédelmi Technikus Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének eredményeit. A három napos eseménynek a Paksi Energetikai Technikum és Kollégium adott otthont. Az ország legkiválóbbjai között az ESZI 13. osztályos diákja, Eichinger Buda Levente kimagasló eredménnyel zárta a versenyt.

Tovább

Pályaorientáció: Ezúttal is népszerű volt az ESZI rendezvénye

Megrendezte hagyományos pályaorientációs napját az Energetikai Technikum és Kollégium január 31-én. Az eddigi évektől eltérően idén a 9. évfolyamos diákok az iskolában elérhető szakmákat és laborokat ismerhették meg, míg a 10. évfolyamosok az Atomerőmű Tájékoztató és Látogató Központjában valamint az Atomenergetikai Múzeumban bővítették tudásukat. A 11-12. évfolyamosok helyi cégeket látogattak meg, annak érdekében, hogy jobban megismerjék a munkaerőpiaci lehetőségeket.

Tovább