Közélet Közelről – 2024.05.27. – Város napja és Gyermeknap

Várossá avatásának 45. évfordulóját ünnepli az idén Paks. Ehhez az évfordulóhoz kapcsolódott május 24-én és 25-én az önkormányzat által már hagyományosan megrendezett város napja, és idén az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. is ekkor szervezte gyermeknapját. A két egymásba kapcsolódó nagyszabású eseményről szól műsorunk.

Tovább

Paks nevezetességeit színezhetik a gyerekek

Megjelent a Paksi Foglalkoztató Füzet. A kiadványt Szabó Péter polgármester mutatta be sajtótájékoztatón. A füzethez a hétvégi gyermeknapon és város napján juthatnak majd hozzá a gyerekek, az általuk összegyűjtött pecsétekért cserébe, az atomerőmű és a város ajándékcsomagja részeként. A foglalkoztató füzet rajzait Kajtár Krisztina grafikus készítette.

Tovább

A gyermekeké volt a főszerep a Rákócziban

Színes programokkal várta május 23-án a II. Rákóczi Ferenc általános iskola diákjait. A szervező pedagógusok közreműködésével légvárat állítottak a gyerekeknek, meghívták a rendőrség és a katasztrófavédelem szakembereit, akik amellett, hogy megmutatták a rendőr- és tűzoltóautó felszerelését, kötelet húztak a gyerekekkel. Emellett különféle ügyességi játékokban is részt vehettek a tanulók. Az iskola fontosnak tartja, hogy a tanévben legyen egy nap, ami csak a gyerekeké.

Tovább

Színes programok várják a családokat

Idén az ASE sporttelepen és az ASE Csarnok melletti füves területen rendezik meg a Város Napját és az MVM Atomerőmű Zrt. hagyományos Gyermeknapját május 24-25-én. A programsorozat pénteken Paks 45 éves várossá válásának évfordulójára hirdetett alkotópályázat kiállításának megnyitójával indul. Szombaton felvonulással, a paksi amatőr művészeti csoportok és civilek bemutatkozásával, halászléfőző versennyel, koncertekkel és színes gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

Tovább

Nyílt napot és gyermeknapot tartott az RHK Kft.

Május 11-én számos programelem közül válogathattak a látogatók Bátaapátiban. A gyerekeket többek között kézműves foglalkozás, arcfestés, lufi hajtogatás és gokart várta. Délelőtt a MintaPinty zenekar fellépését is megtekinthették. Közben a felnőttek a tároló mindennapjait ismerhették meg, a tájékoztató alkalmával kézbe vehették azt a több százmillió éves gránitot is, amelynek szívében alakították ki a kamrákat.

Tovább

Várják a jelentkezéseket a felvonulásra és a főzőversenyre

Paks az Együttműködés Városa, ennek jegyében Paks Város Önkormányzata és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közösen szervezi meg idén a Város napja és gyermeknap elnevezésű rendezvényt május 24-25-én. A program helyszíne az elmúlt évektől eltérően az ASE sportcsarnok melletti füves terület lesz. Várják a jelentkezéseket a Város napi felvonulásra és halászléfőző versenyre…

Tovább