Szabó Péter a TelePaks stúdiójában
Szabó Péter volt a TelePaks közéleti magazinjának vendége a választást követő hétfőn. A 7-es körzet új képviselőjével Kovács Tibor beszélgetett a
TovábbSzabó Péter volt a TelePaks közéleti magazinjának vendége a választást követő hétfőn. A 7-es körzet új képviselőjével Kovács Tibor beszélgetett a
TovábbÓvatosnak, ugyanakkor kellően előrelátónak kell lennünk, megalapozott döntéseket kell hoznunk egy olyan környezetben, ahol elég nagy a bizonytalanság – mondta
TovábbPedro Almodóvar rendező A bőr, amelyben élek című spanyol filmdrámáját vetítik szerdán 19 órakor a VMK art-termében. A történet szerint
TovábbAz Éjfélkor Párizsban című spanyol-amerikai romantikus vígjátékot vetítik a kulturális központ színháztermében február 17-én 19 órakor. A történet szerint Gil
TovábbDr. Schmitt Pál országjáró körútja alkalmával a napokban Szekszárdon és Bátaszéken járt. A TelePaks Közélet közelről című műsorában interjút láthatnak
TovábbMájus 9-én 19 órakor a Móricz bérlet 5. előadásának keretében az Ének az esőben című musicalt adja elő a Pannon
TovábbHefner Erika, a paksi művelődési központ új szakmai igazgatója és Szentgáliné Erőss Márta, a Pákolitz István Városi Könyvtár igazgatója lesznek
TovábbKéthetente hétfőn 17 és 19 óra között foltvarró klub várja az érdeklődőket a művelődési központ kisklubjában. A következő foglalkozás március
TovábbA paksi művelődési központ és a szekszárdi Civil SzámAdó Szolgálat konzultációs napot hirdet nonprofit szervezetek részére március 21-én 17 órakor.
TovábbMárcius 7-én 18 órakor S. Benke Éva „A lírikus és epikus Kosztolányi” című előadásával várja az irodalom kedvelőit a művelődési
Tovább