Lenkey István
Jól haladnak a gyülekezeti ház felújításával
Az ütemterv szerint halad a református gyülekezeti ház felújítása. A munkálatokat januárban kezdték el, azóta elkészült a szigetelés, és hamarosan befejezik az új tető kivitelezését is. A rekonstrukció várhatóan elkészül a szerződésben foglalt május 31-i időpontra…
TovábbSzinergia – 2020.02.24.
Jó ütemben zajlik az első három épület létesítése a Paks II. atomerőmű felvonulási területként is emlegetett építési-szerelési bázisán. Lenkei István, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a helyszínen számolt be a projekt jelenlegi állásáról. A műsor második felében összeállítást láthatnak a Paks II. Zrt új kampányáról. A mottó: „Paks II. a tiszta energia – Önnek is építjük”. Ennek keretében a következő hónapokban a beruházás környezetében fekvő 67 Tolna és Bács-Kiskun megyei település lakosai tájékozódhatnak a projektről roll-up-szettek segítségével.
TovábbZajlik a református gyülekezeti ház felújítása
Folyamatban van a református gyülekezeti ház felújítása. Az épület rekonstrukcióját az emberi erőforrások minisztériuma, a református egyházkerület és az önkormányzat is támogatják. A teljes költség meghaladja a bruttó 100 millió forintot…
TovábbHit-Élet – 2019.12.25. – Lenkey István
Vallási magazinunkban ezúttal Lenkey István osztja meg gondolatait az ünnepről.
TovábbHit-Élet – 2019.10.30. – Lenkey István
Nagy fába vágta a fejszéjét a Paksi Református Egyházközség, ugyanis teljeskörű felújítás zajlik a templomban. Vallási magazinunkban többek között erről is beszél stúdiónkban Lenkey István, a Paksi Református Egyházközség lelkésze.
TovábbIdőkapszulát találtak a paksi református templom felújítása közben
A templom felújítása során a szószékkoronában találtak egy időkapszulát, mégpedig az 1951-es nagy templomfelújítás idejéből. Többek között korabeli református újságok, bélyegek, pénzérmék voltak benne, valamint egy fénykép az akkori lelkészről és a presbiterekről…
TovábbFelújítják a templombelsőt és az egykori iskolaépületet
Hatvankilenc millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Paksi Református Egyházközség épületeinek felújítását. Legutóbb 2008-ban végeztek külső tatarozást a templomon, idén az épület belseje is megszépülhet. A régi református iskola épületében korszerűsítik a konyharészt és beépítik a tetőteret…
TovábbA Lenkey házaspár kapta idén a Tisztes polgár elismerést
Hagyományosan március 15-én, az esti városi ünnepségen adják át a Tisztes polgár elismerést, amit ebben az esztendőben Lenkeyné Teleki Mária
TovábbÖkumenikus imahét
Ökumenikus imahetet tartanak január 16-tól a paksi református templomban. Az istentiszteletek minden nap 17 óra 30 perckor kezdődnek, hétfőn Hajdú
Tovább








