Nyílt nap az Aranyhal Waldorf Óvodában és Iskolában Paks-Dunakömlődön

Csütörtökön délelőttönként nyílt napot tartanak az Aranyhal Waldorf Óvodában és Iskolában, Paks-Dunakömlődön. Az intézmény vezetésének az a célja, hogy bemutassák pedagógiai módszereiket, a családközpontú nevelést és az oktatási intézményben zajló életet, munkát. December 18-án és január 8-án délelőtt pedig kiscsoportos iskolaérettségi felmérő játékra invitálják az érdeklődőket és 6 éves gyermekeiket. Mindkét esemény előzetes bejelentkezéshez kötött.

Tovább

Ismerkedés az iskolával

Nyílt napot szervezett a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. A program az ebédlőben kedden reggel 9 órakor vette kezdetét. Az iskola igazgatója tájékoztatást adott többek között a névadóról, a fenntartóról és az elmúlt időszak felújításairól is. A nyílt nap részeként az érdeklődők betekinthettek a tantermekbe is. A program szerdán folytatódott, október 20-ra a környező településekről érkező tanulókat várták.

Tovább

Ismerkedés az ESZI-vel

Pénteken délután tartotta nyílt napját az Energetikai Technikum és Kollégium. Az intézmény sportcsarnokában több állomás várta a továbbtanulás előtt álló diákokat. Volt olyan stand, amelynél a könyvelésről lehet tájékoztatást kapni, de van olyan pult is, ahol a hegesztést lehet gyakorolni virtuális valóság szemüvegen keresztül. A program elején az intézmény igazgatója adott tájékoztatást az induló tagozatokról.

Tovább

Nyílt nap az ESZI-ben

A technikumi képzés újdonságairól és előnyeiről is tájékoztatta Csanádi Zoltán, az Energetikai Szakgimnázium igazgatója az intézmény nyílt napjának résztvevőit. Második alkalommal várták a gyermekeket felvételi tájékoztató napra, ahol a szakirányokon kívül az ESZI fő feladatáról és ösztöndíj lehetőségeiről is hallhattak az érdeklődők.

Tovább

Nyílt nap volt az ESZI-ben

Továbbtanulási nyílt napot tartott az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium. Az eseményre megközelítőleg 500-an jelentkeztek, és betekintést nyerhettek az intézményben folyó munkába. A szakgimnáziumba történő sikeres felvételi érdekében felvételi előkészítőt is szervez az iskola. Az ESZI-be évről-évre többszörös a túljelentkezés.

Tovább