Paks II. Atomerőmű – meggyőző az orosz mintaerőmű Szentpétervár mellett

Második alkalommal, szeptember 7-8. között rendezték meg Oroszországban a Roszatom nemzetközi horgászversenyét a Leningrádi Atomerőmű tőszomszédságában, a Finn-öböl vizén. A tíz országból érkezett 26 fős mezőnyben a magyar csapat szép sikert ért el, megszerezve az előkelő 4. helyet. Szakértőként, magyar szemmel azért is volt különösen érdekes ez az esemény, mert ennek apropóján immár működés közben is láthattam a 2018-ban, illetve 2021-ben termelésbe állított, a világon ma a legkorszerűbbnek számító VVER-1200-as blokkokat, amelyek a Paks II. Atomerőmű első számú referenciájaként szolgálnak…

Tovább