Süli János: a legtöbbet fogjuk kihozni ebből az évből!

Süli János, a Paks II. projektért felelős miniszter szerint kihívásokkal teli, mozgalmas évnek ígérkezik 2021. Speciális körülmények között kell végezni az atomerőmű létesítésével kapcsolatos feladatokat csakúgy, mint a térségfejlesztéssel kapcsolatos teendőket. – Fel kell tűrnünk az ing ujját, de minden nehézség ellenére a legtöbbet fogjuk kihozni ebből az évből – fogalmazott a Paks II. projektért felelős miniszter…

Tovább

Közélet Közelről – 2020.12.14.

Forrást biztosít térségfejlesztésre, beruházásokat tervez és építkezik a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft. Tevékenységükkel Paks fejlesztési terveinek megvalósítását is segítik. Ezekről a tervekről beszélgettünk Süli Jánossal, a Paks II. beruházásért felelős miniszterrel és Szabó Péterrel, Paks polgármesterével.

Tovább

Együttműködés Paks város önkormányzata és a PIP Nonprofit Kft. között

Több paksi utca, köztük a Dózsa György út felújítását, 21. századi kutyamenhely létesítését és egyéb városfejlesztési tervek megvalósítását segíti anyagi forrás biztosításával a PIP Nonprofit Kft. A közös tervekről Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter és Szabó Péter, Paks polgármestere beszélt közéleti magazinunkban.

Tovább

Megalakult a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács

Megalakult a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács augusztus 4-én. A grémium tagjai a három érintett megye – Bács-Kiskun, Fejér, Tolna – közgyűlésének elnöke és egy-egy további képviselője, valamint hat minisztérium egy-egy delegáltja. A tanács elnökévé Mikulás Brigittát választották – tudósított a Magyar Nemzet…

Tovább

Közélet Közelről – 2019.10.21. – Dr. Becskeházi Attila

A Paks II. beruházást kiszolgáló infrastruktúra kiépítése igen összetett feladat. A megvalósításban a térségben lévő erőforrásokra is számítanak. Az évszázad beruházásaként is emlegetett atomerőmű építés komoly fellendülést hozhat Pakson és a környező megyékben. Útfelújítások, egészségügyi és oktatási fejlesztések valósulnak meg. A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkár, dr. Becskeházi Attila azt mondta szervezetek, intézmények, önkormányzatok sokaságát érintő együttműködés szolgálja azt, hogy a régió kivehesse részét a projektből és élvezze annak előnyeit.

Tovább

Kihirdette a nyertes pályázatokat a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma 2019. szeptember 11-én, Dunaföldváron tartotta ülését. A napirendek között szerepelt az önkormányzatok számára kiírt második pályázati forduló nyertes pályázatainak kihirdetése…

Tovább

Pályázatokról is döntöttek

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott és a Miniszterelnökség által támogatott Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma 2019. szeptember 11-én, Dunaföldváron tartotta ülését. Az ülés napirendjei között szerepelt az önkormányzatok számára kiírt további 1 milliárd Ft összegű második pályázati forduló nyertes pályázatainak kihirdetése.

Tovább