Ezeket a döntéseket hozta a képviselő-testület
Közel húsz témát tárgyalt március 14-i ülésén Paks Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, első napirendi pontban az idei évi költségvetési rendelet módosítását…
TovábbKözel húsz témát tárgyalt március 14-i ülésén Paks Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, első napirendi pontban az idei évi költségvetési rendelet módosítását…
TovábbKét pontban módosította az idei évi költségvetést Paks képviselő-testülete. Az ürgemezei strand élménymedencéjének, valamint gyermekpancsolójának a megnyitásához és üzemeltetéséhez 127 millió forint szükséges. Ezt a tételt kellett átvezetni a rendeleten, továbbá Paks polgármestere azzal a módosító javaslattal is élt az ülésen, hogy az Atomerőmű Sportegyesület támogatását 0-ról emeljék 180 millió forintra, az ott sportoló gyermekek érdekében. A városvezetés március 14-én megközelítőleg 20 témáról határozott.
TovábbTestületi ülés – 2023. március
TovábbBár a város költségvetési rendeletének főösszege a tavalyi évihez hasonlóan alakult, jelentős módosítások vannak a bevételi és a kiadási oldalon is. A változások okairól és következményeiről, valamint arról, hogy a rendelet alapján milyen évre készül az önkormányzat, Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester tájékoztatnak.
TovábbA szerdai ülésen a legnagyobb figyelmet a város 2023. évi költségvetése kapta. A képviselők egyhangúlag, 12 igennel fogadták el a büdzsét. Paks polgármestere szerint komoly, hónapokon át tartó munka előzte meg a rendelet megalkotását. Szabó Péter úgy fogalmazott, a város idei évi költségvetése takarékos, átlátható és biztonságos. Ezen kívül döntés született az Öreghegy utca meghosszabbításáról, a városi könyvtár igazgatói pozíciójáról, továbbá a Tisztes Polgár kitüntetések odaítéléséről is.
TovábbTestületi ülés – 2023. január
TovábbTizennégy témát tárgyalt februári ülésén a képviselő-testület, közöttük Paks Város Önkormányzatának 2023. évi költségvetési rendeletét…
TovábbRendkívüli ülést tartott Paks képviselő-testülete. A városvezetés január 11-én 8 témáról határozott. A településszerkezeti terv, valamint a helyi építési szabályzatról szóló rendelet módosításán túl a képviselők döntöttek a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők idei évi illetményalapjáról a „Tehetséges Paksi Fiatalokért” Alapítvány alapító okiratának módosításáról, továbbá az önkormányzat Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból származó 2023. évi támogatási igényéről és költségtervéről.
TovábbDecember 14-én tartotta soron következő ülését Paks város képviselő-testülete. A Testületi tudósítások című magazinban az ülésről készült összefoglalót láthatják.
TovábbTestületi ülés – 2022. decemberi ülés
Tovább