Fehérorosz miniszter: határidőre elkészül az asztraveci atomerőmű

Az Asztravec közelében épülő atomerőmű első blokkja, az eredeti terveknek megfelelően 2019-ben, a második blokk pedig 2020-ban készül el, a projekt orosz fővállalkozója, a Roszatom az ütemterv szerint halad a munkálatokkal – mondta Viktor Karankevics fehérorosz energetikai miniszter a 23. Fehérorosz energetikai és környezetvédelmi expo plenáris ülésén Minszkben – tudósított az MTI.

Tovább

Új kategóriát vezettek be a radioaktívhulladék-kezelésben

Új kategóriát vezettek be a radioaktívhulladék-kezelésben, így a jövőben gazdaságosabbá válhat a tárolás. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján tette közzé, hogy javaslatukra a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásának megfelelően vezették be a „nagyon kis aktivitású radioaktív hulladékok” osztályát. A nemzetközi osztályozást azért bővítették ki, mert az újonnan bevezetett hulladéktípus megfelelően biztonságos végleges elhelyezése egyszerűbb módon, szerényebb anyagi ráfordítással is megvalósítható – írják.

Tovább

Becskeházi Attila: Az egész országra kiterjesztik a képzési programot

Nemcsak az új atomerőművet kell megépíteni, hanem meg kell teremteni azt az infrastruktúrát is, hogy az építkezés zökkenőmentes legyen – mondta dr. Becskeházi Attila Nyíregyházán. A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésért, innovációért és lokalizációért felelős államtitkár a Nyíregyházi Egyetemen beszélt ezekről a feladatokról.

Tovább

A térségben élők kaptak tájékoztatást a Paks II. projektről

A Paksi Atomerőműben rendezett TEIT-napon kaptak tájékoztatást a Paks térségében fekvő települések képviselői az atomerőmű és a Paks II. projekt eredményeiről, a radioaktív hulladék kezelésének hazai gyakorlatáról. A Karbantartó Gyakorló Központban tartott előadások idején a TEIT-hez tartozó tizenhárom településről érkezett gyerekek számára az Atomenergetikai Múzeum munkatársai szerveztek tartalmas programokat…

Tovább

Maggyűjtéssel óvják meg a pusztai árvalányhajat

Az új atomerőművi blokkok telephelye, valamint az építési munkálatok által érintett területek állatvilága mellett a védett növényfajok megóvására is kiemelt figyelmet fordít a Paks II. Zrt. Összhangban a 2017-ben jogerőre emelkedett környezetvédelmi engedély táj- és természetvédelmi előírásaival, a szükséges engedélyek birtokában, gondoskodnak a területen honos fajok fenntartásáról, írják a Paks II. Zrt. honlapján…

Tovább

Orbán Viktor: a paksi atomerőmű beruházás jól halad

Az új atomerőművi blokkok létesítéséről is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A kedden Moszkvában tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón Orbán Viktor azt mondta, „a paksi atomerőmű-beruházás jól halad, a szükséges korrekciókat időben elvégeztük és elvégezzük” – idézte az MTI. – Meg fogjuk csinálni, és ez egy közös siker lesz, és nemcsak az orosz-magyar kapcsolatoknak tesz majd jót, hanem modernizálni fogja Oroszország és Európa energiapolitikai kapcsolatrendszerét is – fejtette ki a magyar miniszterelnök.

Tovább

Kádár Andrea: A magyar kormány hosszú távon számol az atomenergiával

A magyar kormány hosszú távon számol az atomenergiával – hangsúlyozta a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 62. közgyűlésén, Bécsben Kádár Andrea Beatrix. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára szerint a nemzetközi szervezet hathatós segítséget nyújt az atomenergia éghajlatváltozás hatásainak mérséklését szolgáló, békés célú alkalmazásában.

Tovább

Aszódi Attila: Mindkét erőmű igen kis vízhozam esetében is biztonsággal üzemeltethető

– A paksi atomerőmű a legkisebb eddig mért extrém vízállás mellett is biztonságosan üzemeltethető volt – mondta az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár Visegrádon, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 65. vándorgyűlésén, írja az MTI.

Tovább